Magyar zsűritag és filmterv a Les Arcs-i Európai Filmfesztiválon
Les Arcs, 2017. december 18., hétfő (MTI) - Nemes Jeles László a zsűribe, Horváth Lili következő filmterve pedig a koprodukciós fórumra kapott meghívást a hétvégén kezdődött Les Arcs-i Európai Filmfesztiválra, amelyet kilencedik alkalommal rendeznek meg a francia Alpokban és amelynek idei díszvendége Németország.
A 2000 méter magasan fekvő Les Arcs síparadicsomban egy hétig
tart a kizárólag európai filmeknek szentelt seregszemle, amelynek
alapvető célja a szakmai résztvevők mellett a nagyközönségnek is
bemutatni a független európai filmek sokszínűségét.
A 130 meghívott európai szerzői nagyjátékfilm közül számos
alkotást itt vetítenek először Franciaországban, még a mozibemutató
előtt. A hivatalos versenyprogramban tíz európai (orosz, lengyel,
norvég, brit, német, osztrák, olasz, grúz, holland és dán) alkotást
mutatnak be.
A Kristály Nyíl elnevezésű fődíjat péntek este adja át a héttagú
zsűri, amelynek elnöke Céline Sciamma francia filmrendezőnő.
Clotilde Courau, Natacha Régnier és Sami Bouajila francia színészek,
Jevgenyij Galperine grúz zeneszerző, valamint Alanté Kavaité észt
rendezőnő mellett Nemes Jeles László, az Oscar-díjat nyert Saul fia
rendezője foglal helyet a zsűriben.
A filmbemutatók mellett - amelyekre 20 ezer nézőt várnak a
szervezők - a fesztivál minden évben jelentős szakmai programokat
kínál a mintegy nyolcszáz meghívott producer, forgalmazó és a
filmtervekkel érkező rendező számára.
A koprodukciós fórumra több száz európai filmterv közül idén 21
projekt kapott meghívást, Magyarországot A szerdai gyerek
rendezőjének, Horváth Lilinek a Felkészülés meghatározatlan ideig
tartó együttlétre című filmterve képviseli, amelynek producerei a
rendező mellett Miskolczi Péter és Csernátony Dóra. A filmművészeti
hallgatók munkáinak szakmai bemutatójára pedig hét európai filmes
iskola között a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem is
meghívást kapott.
Az első Les Arcs-i fesztiválnak Magyarország volt a díszvendége:
2009-ben 12 magyar kortárs filmet és azok alkotóit is megismerhette
a közönség, a versenyprogram zsűrijének elnöke pedig Szabó István
filmrendező volt. Idén Németországra esett a választás, a német
filmek bemutatása mellett a koprodukciós fórumon kiemelt figyelmet
kapnak a francia-német koprodukciók.
A Les Arcs-i Európai Filmfesztivált két, a környékről származó
fiatal filmes szakember hívta életre 2009-ben. A rendezvénnyel
elsősorban az európai filmeseket kívánják segíteni abban, hogy
alkotásaik minél nagyobb és szélesebb nemzetközi rétegekhez
eljuthassanak.
Az Alpok festői környezetében található hófödte Les Arcs a világ
egyik legkülönlegesebb, komoly infrastruktúrával, hét, vetítésre
alkalmas helyszínnel ellátott síterepe, ahol a filmfesztivál a
filmrajongók mellett a síelni vágyóknak, a hegyek szerelmeseinek, a
profi filmeseknek és a helyi érdeklődőknek is színes
programsorozatot kínál egy héten át.