Magyarország ismét reprezentatív standdal jelenik meg a berlini Nemzetközi Zöld Héten
Budapest/Berlin, 2018. január 18., csütörtök (MTI) - A tavalyi partnerországi megjelenés után az idén is reprezentatív nemzeti standdal vesz részt Magyarország Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche - IGW) kiállításon, a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vásárán, amely pénteken nyitja meg kapuit a látogatók előtt.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-hez eljuttatott
csütörtöki közleményében kiemelte, hogy a január 28-ig tartó
rendezvényt hagyományosan magas szintű agrárminiszteri találkozó,
illetve több szakmai rendezvény kíséri. Magyarország legfontosabb
agrárpiaca Németország, ezért különösen jelentős, hogy minden évben
részt vegyen a világ legnagyobb fogyasztói vásárán, amelyre mintegy
65 országból érkeznek állami vezetők - tették hozzá.
A magyar delegációt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter
vezeti, aki várhatóan 16 külföldi tárcavezetővel egyeztet a
legaktuálisabb szakpolitikai kérdésekről. A miniszter egyeztet a
magyar gazdák jövőjét meghatározó, kiemelten fontos témáról, az EU
közös agrárpolitikájának 2020 utáni támogatási rendszeréről.
Fazekas Sándor a magyar álláspontot következetesen képviselve a
visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország,
Szlovákia) soros elnökeként is amellett foglal állást, hogy az uniós
agrártámogatások jelenlegi szintjét és EU-költségvetésbeli arányát
meg kell őrizni. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a gazdák továbbra is
megfelelő minőségű és mennyiségű élelmiszerrel tudják ellátni az
európai piacot, a fogyasztók számára kedvező áron - hangsúlyozta az
FM.
Az idei, 83. IGW-n 66 országból 1660 kiállító vesz részt, 31
ország - köztük Magyarország - önálló nemzeti standdal. Több év
kihagyás után visszatér Oroszország, és ismét az önálló standdal
jelentkező országok között van Szlovákia. A magyar stand a lengyel
és a francia nemzeti stand között kapott helyet. A díszvendég
ezúttal Bulgária. A rendezvényre várhatóan 400 ezren látogatnak el,
köztük 100 ezer szakmai vendég.
A vásáron az ágazat új, meghatározó tendenciái külön tematikus
kiállításokon is megjelennek, így például kiemelt téma a kézműves
ital-, és ételkészítés, és külön csarnokban mutatják be a streetfood
előretörését. A berlini rendezvény az agrárdiplomácia egyre
fontosabb fóruma is. Az idén tizedik alkalommal tartják meg az
agrárminiszterek csúcstalálkozójának is nevezett Globális Élelmezési
és Mezőgazdasági Fórumot (GFFA), amelyen részt vesz Fazekas Sándor.
Az első IGW-t 1926-ban rendezték, azóta 129 országból 88 ezer
kiállító mutatkozott be a vásáron, 32,9 millió látogató előtt.