Megkezdődött a magyar színház 1945 utáni történetének korszerű feldolgozása

    Budapest, 2018. március 26., hétfő (MTI) - Megkezdődött a magyar színház 1945 utáni történetének korszerű feldolgozása A magyar színházi emlékezet megőrzése elnevezésű, egy évvel ezelőtt indult kutatási projekt részeként - mondta el Ács Piroska, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) igazgatója hétfőn Budapesten.
hirdetés
    A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) tagintézményeként működő intézet vezetője hozzáfűzte: az elmúlt egy évben a Bárka Színház, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház eddigi történetének feltárása indult el. Reményeik szerint az egyéves "mintaprojektnek" lesz folytatása a jövőben is, lehetőséget adva a többi színház múltjának kutatására is.

    Lakos Anna projektvezető hangsúlyozta: a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által támogatott projektben a három színház intézménytörténetére, valamint az előadásokra vonatkozó összes elérhető forrás összegyűjtésére, és szisztematikus feldolgozásának megkezdésére törekedtek egy szakmai bizottság által kidolgozott szempontrendszer alapján.

    A "leletmentés" nem csupán az írott dokumentumokra terjedt ki, hanem számos interjút is készítettek a három színház történetében jelentős szerepet játszó döntéshozókkal és művészekkel - fűzte hozzá. A projekt keretében digitalizálták az OSZMI audiovizuális archívumában őrzött, VHS-kazettákra rögzített előadás-felvételek mintegy felét is.

    A kutatási projekt eddigi eredményeit és a begyűjtött forrásokat a szinhaztortenet.hu oldalon teszik közzé. A honlapon létrehoztak egy színháztörténeti fórumot is, ahol tanulmányokat szeretnének közölni - mondta el Lakos Anna.

    Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója kiemelte: a színháztörténeti kutatás régóta a magyar kultúra alulfinanszírozott területe. A projekt az eddigi hiányosságokat igyekszik pótolni, ám csak akkor van igazi értelme, ha lesz folytatása, önmagában nem elegendő három színház múltjának feltárása.

    Csizmadia Tibor, az NKA Színházi Kollégiumának elnöke hangsúlyozta: a projektre 50 millió forintot tudott fordítani a kollégium egy meghívásos pályázat formájában.

    Nánay István, a projektet felügyelő szakmai bizottsági tagja elmondta, hogy elkezdték felmérni a bábszínház történetének kutatási lehetőségeit is.

    A kutatás eredményeiről szakmai konferencián számolnak be hétfőn délután a PIM épületében.