Migrációkutató Intézet: 2017 nagy kihívása lehet az EU-török megállapodás fenntartása
Budapest, 2017. február 23., csütörtök (MTI) - A Migrációkutató Intézet 2017-es előrejelzése szerint az idei év nagy kihívása lehet az Európai Unió és Törökország közötti megállapodás működőképességének fenntartása, illetve a Líbiával folytatott együttműködés elmélyítése.
A szervezet csütörtöki, MTI-hez eljuttatott előrejelzésében azt
írta, fegyveres konfliktusok, gazdasági visszaesés miatt egyre
nagyobb számban döntenek úgy az emberek, hogy a születési helyüktől
távol, más országban keresik boldogulási lehetőségeiket. Az ENSZ
adatai szerint közel 244 millió nemzetközi migráns élt a világban
2015-ben. A menekültek aránya 2010 után 8 százalékra nőtt és
megközelítette a 20 millió főt.
Ebben az évben a tömeges migráció mögöttes okai rövid távon nem
változnak, így a mostani hullám magas intenzitásának fennmaradására
kell felkészülni - írta a Migrációkutató Intézet. Az osztrák katonai
titkosszolgálat közelmúltban napvilágot látott jelentése szerint
Afrikából 2020-ig további 15 millió gazdasági bevándorló érkezhet az
EU-ba. A legfontosabb kibocsátó országok ennek alapján Nigéria, a
Kongói Demokratikus Köztársaság, Szudán és Etiópia lehetnek.
Kulcsfontosságúnak nevezték a tanulmányban, hogy mi történik
Törökországban és Líbiában, mivel az EU-török megállapodás
működőképességének fenntartása nélkül a migrációs helyzet ismét
kiéleződhet. Ugyanakkor a kivitelezés és betartás elsősorban Ankarán
múlik.
A líbiai helyzet stabilizálása szintén kiemelt prioritás a
migrációs válság kezelésében az intézet szerint. A közép-mediterrán
útvonalon tavaly több mint 180 ezer migráns érkezett az EU
területére, így kulcsfontosságú egy hatékony együttműködés
feltételeinek megteremtése az észak-afrikai állammal. A Tripoliban
felállított nemzeti egységkormány nyitott az együttműködésre,
azonban a hatékony, stabil kormányzati működés még nem adott, így
erősen kérdéses, hogy a kooperáció mennyire lehet sikeres a jövőben.
A közeljövő történéseivel kapcsolatban a Migrációkutató Intézet
azt írta: a tavaszi időjárás beköszöntével a következő hónapokban
élénkülhet az Európára nehezedő nyomás a szárazföldi, balkáni
útvonalon is. Itt az utánpótlást elsősorban a Görögországban rekedt
menedékkérők tízezrei jelenthetik, így e tekintetben
kulcsfontosságú, hogy a balkáni határzár hatékonysága fennmaradjon.
A válságkezelés egyik hangsúlyos területe lehet 2017-ben a
tagállami kompetenciába tartozó visszatoloncolások felgyorsítása,
hatékonyabbá tétele, és a menedékkérők szétosztási mechanizmusáról
szóló viták is fajsúlyosak lehetnek. Az idei évben a korábbi
kvótadöntések tekintetében előrelépés történhet, hiszen az Európai
Bíróság várhatóan döntést hoz Magyarország és Szlovákia beadványáról.