MSZP: ezen a nyáron is milliárdokat spórolt a rászoruló gyermekeken a kormány
Budapest, 2017. szeptember 22., péntek (MTI) - Az MSZP szerint ezen a nyáron is milliárdokat spórolt a rászoruló gyermekek ingyenes étkeztetésén a kormány, mert 208 ezer gyermekből 80 ezer nem kapta meg az egyszeri napi meleg ételt.
Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési
képviselője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta,
csaknem kétmilliárd forintot spórolt a rászoruló gyermekeken a
kormány.
Hozzátette: 2014-ben 2,6 milliárd, 2015-ben 3,7 milliárd, tavaly
pedig 1,6 milliárd forint volt ez az összeg.
Az ellenzéki politikus felszólította a kormányt, hogy ne
csinálja tovább ezt "az aljasságot", ne viselkedjen így tovább a
gyerekekkel.
Bangóné Borbély Ildikó hétfőn a parlamentben azonnali kérdést
tesz fel Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének a
gyermekétkeztetésről.
Az MSZP-s képviselő azt mondta, hétfőn ismét benyújtja a
tavasszal már lesöpört törvénymódosítását, amely biztosítaná, hogy a
kormány a gyermekétkeztetésre szánt összeget csak a gyermekekre
költheti.
Kérdésre válaszolva közölte, a Nemzetgazdasági Minisztérium és
az Emberi Erőforrások Minisztériuma mérte fel, hogy az iskolákban
hány hátrányos helyzetű gyermek van.
Ha tudják, hogy 208 ezer rászoruló gyermek van, akkor miért
kellett a törvénybe belerakni azt a félmondatot, hogy a szülőnek
kérnie kell az ingyenes étkezést - tudakolta. Szerinte azért
fogalmazták így meg a törvényt, mert a kormány tudatosan spórolni
akart ezzel az összeggel.