MSZP: van értelme a szolidaritásnak
Pécs, 2017. december 16., szombat (MTI) - Van értelme a szolidaritásnak, az együttműködésnek és az emberiességnek - hangoztatta Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke a Karácsony Gergellyel, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltjével együtt tartott szombati pécsi sajtótájékoztatón.
A Segítünk elevezésű jótékonysági akció után Kunhalmi Ágnes
közölte: évről évre azt tapasztalják, hogy egyre hosszabbak a sorok
az ételosztásokon, mivel a szegénység is egyre nagyobb
Magyarországon.
Minden harmadik gyermek éhezik, és a kormány saját felmérése
szerint is több mint 200 ezer gyereket tartanak nyilván
veszélyeztetettként - hangsúlyozta.
Kunhalmi Ágnes szerint vállalkozók, civilek, szakszervezetek,
illetve jóérzésű baloldali és demokratikus pártok ezért
"kapaszkodnak össze" és segítenek időről időre.
A politikus kitért az egészségügyre és oktatásra, jelezve, hogy
duplájára nőtt a kórházi fertőzések száma, és a középosztálybeli
szülők nem tudnak érettségit, diplomát adni gyerekeik kezébe. Pécsre
azt mondta: a helyi fideszes vezetés gyakorlatilag teljesen csődbe
vitte a várost. Egyúttal arra szólította a fel a pécsi baloldali
embereket, hogy "tartsanak ki, kapaszkodjanak össze", mert "el
lehet, és el is kell küldeni ellenzékbe a fideszes zsarnokokat".
Karácsony Gergely úgy vélekedett, hogy az elmúlt hét évben a
magyar társadalom Európa egyik legigazságtalanabb társadalmává vált.
Csak akkor lesz Magyarországon változás, ha a baloldali pártok
képesek együttműködni és "csak a pártok világát érdeklő
sértődéseiket" félretenni - jelentette ki.
Lehet igazságos kormánya Magyarországnak. Van remény, van új
baloldali ajánlat és együttműködés. 2018-ban új, demokratikus
kormánya lesz Magyarországnak - tette hozzá. Tóth Bertalan, a
szocialisták parlamenti frakcióvezetője beszámolt arról, hogy pécsi
jótékonysági akciójukon 400 adag ételt osztottak ki és ajándékkal
segítették a családokat. Szakács László, az MSZP
frakcióvezető-helyettese, megyei elnöke is a szolidaritás az
egymásért való felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozta.
A pécsi önkormányzat csütörtöki közgyűlésére visszautalva
közölte, hogy a városvezetés elzálogosította a megyeszékhelyet,
továbbá a civil szervezetek ellen beszél és gyűlöletet kelt.