MTA-elnök: el kell érni, hogy hazajöjjenek a fiatal kutatók
Budapest, 2018. május 23., szerda (MTI) - El kell érni, hogy hazajöjjenek külföldről a fiatal kutatók - mondta Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Az elnök szerint az elvándorlás a kutatókat is sújtja, de az
akadémia Lendület-programja erre megoldást kínálhat.
Ugyanakkor nemcsak azt szeretnék elérni, hogy a magyar fiatalok
hazatérjenek, hanem azt is, hogy külföldiek Magyarországot válasszák
az itteni módszerek elsajátításának szándékával.
Kérdésre válaszolva elmondta, az Európai Kutatási Tanács
pályázatainak eredményessége alapján Magyarországon az agykutatás, a
matematika és a közgazdaságtan bizonyos területei járnak az élen.
Ugyanakkor a fizikai kutatások is a világ élvonalához tartoznak -
fűzte hozzá Lovász László.
Elmondta azt is, kutatás-fejlesztésre a teljes költségvetés
1,3-1,4 százalékát költik, amit fel kellene emelni 2 százalékra,
hogy az európai átlagot elérjék a források. Az európai cél egyébként
az, hogy 3 százalék legyen az összköltségvetésből a
kutatás-fejlesztésre fordított összeg - mondta az elnök.