Műkorcsolya Eb - Francia címvédés jégtáncban, 14. lett a magyar páros
Moszkva, 2018. január 20., szombat (MTI) - Sorozatban harmadszor védte meg címét a Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron jégtáncpáros a műkorcsolya Európa-bajnokságon, melyen a Yanovskaya Anna, Lukács Ádám kettős14. lett.
A kétszeres világbajnok franciák moszkvai sikeréhez kétség sem
férhetett, ugyanis a pénteki rövidprogram után szombaton a kűrben is
a legjobbnak bizonyultak. Mögöttük két orosz páros zárt: másodikként
az elmúlt két alkalommal bronzérmes Jekatyerina Bobrova és Dmitrij
Szolovjev, míg harmadikként Alekszandra Sztyepanova és Ivan Bukin.
A magyar páros a 13. helyről várta a szabadkorcsolyázást,
amelyben egy pozíciót rontott, de így is felülmúlta a várakozásokat
és 14. lett.
"Jól futották a kűrt, nem hibáztak. Előzetesen a 15-20. hely
közé vártuk őket, de titkon reménykedtem a jobb szereplésben.
Boldogok lehetnek a fiatalok, mert kiválóan szerepeltek életük első
Eb-jén" - mondta az MTI-nek Engi Klára, a magyar szövetség
pontozásos szakágának igazgatója, aki szerint a márciusi
világbajnokságon is húsz közé kerülhet a páros.
A kontinensviadal versenyei 16.30-tól a nők kűrjével zárulnak,
melyben Tóth Ivett is érdekelt lesz.
Eredmények (a viadal honlapja alapján):
jégtánc, Európa-bajnok:
1. Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron (francia) 203,16 pont
2. Jekatyerina Bobrova, Dmitrij Szolovjev (orosz) 187,13
3. Alekszandra Sztyepanova, Ivan Bukin (orosz) 184,86
...14. Yanovskaya Anna, Lukács Ádám 148,69