Műkorcsolya Eb - Tóth Ivett kűrt futhat, Medgyesi Fruzsina nem
Budapest/Moszkva, 2018. január 18., csütörtök (MTI) - Tóth Ivett 15., Medgyesi Fruzsina pedig 28. lett a nők csütörtöki rövidprogramjában a moszkvai műkorcsolya Európa-bajnokságon, így előbbi szerepelhet a legjobb 24-et felvonultató kűrben, míg utóbbi nem.
A kettejük közti különbség azt is jelenti, hogy minden bizonnyal
Tóth Ivett indulhat majd a február 9-én rajtoló phjongcshangi téli
olimpián.
"Nem egyedül döntök, de egyikük döntős, a másik nem" - mondta az
MTI-nek Engi Klára, a magyar szövetség pontozásos szakágának
igazgatója, aki hozzátette, a végső szó az elnökségé.
A sportvezető úgy vélte, Medgyesi Fruzsinának az látszott a
programján, hogy nagy nyomás nehezedett rá, legalábbis emiatt éppen
azt az ugrását rontotta el, amelyik a legjobban megy neki. A 18 éves
versenyző kétszer esett el.
"Ivettet viszont nem láttam extra idegesnek, az esés miatt így
is benne maradt tíz pont a rövidprogramjában. Ha sikerül javítania a
kűr során, teljesítheti az elvárásokat, azaz a tizedik hely körül
végezhet" - mondta Engi.
Az olimpiai kvótát Tóth Ivett szerezte meg a nemzet számára a
tavalyi világbajnokságon elért 20. helyével. A 19 esztendős
műkorcsolyázó egy éve nyolcadik volt az Eb-n.
"Nem jól kezdődött ez az idény. Edzőváltás, kiköltöztem Svájcba,
megsérültem a nyáron, emiatt két-két és fél hónapot ki kellett
hagynom, így kevesebbet is versenyeztem mostanáig - mondta az
MTI-nek Tóth Ivett, akinek a lábközépcsontja tört el a felkészülési
időszakban. - Fizikálisan és mentálisan is megterhelő volt ez az
időszak. Most már nincs fájdalmam, de három-négy hétig nagyon nehéz
volt, miután levették a gipszet a lábamról" - tette hozzá.
Tóth Ivett azzal nagyon elégedett volt, hogy a rontott első
ugrása után megcsinálta a kombinációt és a dupla Axelt is.
A rövidprogramot követően a junior világbajnok orosz Alina
Zagitova áll az élen, de a szombati kűr előtt előnye kevesebb mint
két pont az elmúlt két évben világ- és Európa-bajnok honfitársával,
Jevgenyija Medvegyevával, illetve a korábban szintén vb- és
Eb-aranyérmes olasz Carolina Kostnerrel szemben.
A csütörtöki program 16.55-től a párosok szabadkorcsolyázásával
folytatódik.
Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapjáról):
nők, állás a rövidprogram után:
1. Alina Zagitova (orosz) 80,27
2. Jevgenyija Medvegyeva (orosz) 78,57
3. Carolina Kostner (olasz) 78,30
...15. Tóth Ivett 50,70
...28. Medgyesi Fruzsina 44,71