Női kosárlabda MK - Elődöntőben a Sopron és a Győr, kiesett az alapszakaszgyőztes

    Pécs, 2017. március 31., péntek (MTI) - A Sopron és az alapszakaszgyőztes Szekszárdot legyőző Győr jutott be az elődöntőbe pénteken délután a női kosárlabda Magyar Kupában, a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban.
hirdetés
    A kora délutáni nyitányon a bajnok Sopron a ZTE-vel csapott össze, miután az NB I alapszakaszában otthon 31, idegenben pedig 19 ponttal bizonyult jobbnak a zalaiaknál. A félidőben már 12 ponttal vezető Sopron - amely 2015-ben hatodszor hódította el az MK-t - főként a 14 pontos Dubei Debórának, illetve az egyaránt 12 pontos amerikai Yvonne Turnernek és Cayla George-nak köszönhette sikerét. A bajnoki alapszakasz hetedik helyén végzett ZTE tavaly is a nyolc között búcsúzott a kupában.

    Nagyobb csatát ígért az alapszakszgyőztes Szekszárd és az NB I csoportkörében harmadik Győr összecsapása, a két csapat a bajnoki idény során idegenben verte meg egymást. A Zeljko Djokic irányította tolnaiaknak azért is akadt elszámolnivalójuk riválisukkal, mert tavaly éppen a Rába-partiaktól kaptak ki a kupa negyeddöntőjében. A pécsi találkozó ismét a 21 pontos Simon Zsófia vezette győriek kedve szerint alakult, mivel végig vezetve nyertek, a Szekszárd sorsát a harmadik negyedben összehozott öt pont pecsételte meg. Az utolsó negyedet húszpontos előnnyel kezdő Győr a szombati első elődöntőben a Sopronnal csap össze.

    A Killik László Magyar Kupa győztese 3 millió, a második 1,5 millió, a harmadik pedig 900 ezer forintot kap. A kupa névadója, a tavaly 89 évesen elhunyt mesteredző csaknem húsz évig volt a női válogatott szövetségi kapitánya, a nemzeti csapat ezalatt háromszor nyert bronzérmet Európa-bajnokságon, és negyedik lett az 1980-as moszkvai olimpián.

    Eredmények, negyeddöntő:

    -------------------------------

    UNIQA Sopron-ZTE Női Kosárlabda Klub 77-61 (20-16, 24-16, 18-16, 15-13)

    CMB Cargo UNI Győr-Atomerőmű KSC Szekszárd 67-53 (14-9, 21-19, 18-5, 14-20)

    később:

    PEAC-Pécs - Vasas Akadémia 18.00

    VBW CEKK Cegléd-Aluinvent DVTK Miskolc 20.30

    szombat, elődöntő:

    UNIQA Sopron-CMB Cargo UNI Győr 16.00

    Pécs/Vasas-Cegléd/DVTK 18.30

    vasárnap, helyosztók:

    bronzmérkőzés 16.00

    döntő 18.30