Óbudai közterület-felügyelet: nem egy II. kerületi templom falára szereltek fel kamerát
Budapest, 2017. március 30., csütörtök (MTI) - Tarlós István főpolgármester állításával ellentétben Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelete nem egy II. kerületi templom falára szerelt fel "kandi kamerát", hanem egy közlekedési jelzőlámpa oszlopára a templom előtt, amihez előzetesen engedélyt kért a megbízott kivitelező - hangsúlyozta a szervezet igazgatója az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Böjtös Zoltán azt írta, a berendezés által elfogyasztott áramot
kifizetik a szolgáltatóval kötött szerződés alapján.
"A főpolgármester urat vagy félrevezették, vagy nem jól észlelte
a közlekedési kamerát" - értékelt, hozzátéve: felkérnek minden
közszereplőt, hogy kizárólag a valóságnak megfelelően kommunikáljon
a III. kerületi közterület-felügyeletről.
Leszögezte: a szervezet a hatályos jogszabályoknak megfelelően
járt és jár el.
Úgy fogalmazott, hogy Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2006 után
"kénytelen volt átvenni" a Fővárostól a közterület-felügyeleti
feladatokat, mert utóbbi nem tudta azokat "megfelelően ellátni". Az
önkormányzat a kerületi közbiztonság növelése, a bűncselekmények
megelőzése érdekében kiépítette térfigyelő hálózatát, amely jelenleg
124 kamerából áll, és amelyről a rendőrség is elismerően nyilatkozik
az évértékelőiben - írta.
A közterület-felügyelők további önként vállalt feladatként a
reggeli csúcsforgalom idején minden hétköznap átsegítik a
gyermekeket és szüleiket a négy legforgalmasabb és legveszélyesebb
gyalogátkelőhelyen a kerületi oktatási intézmények - iskolák, óvodák
- közelében. Felháborító tehát az a kijelentés, hogy vegzálják a
szülőket - vélekedett a közleményben Böjtös Zoltán.