OGY - A házelnök a korábbiaknál harciasabb ellenzékre, nagyobb "ricsajokra" számít
Budapest, 2018. május 20., vasárnap (MTI) - Kövér László házelnök szerint az ellenzék úgy gondolja, azért vesztett a választáson, mert nem volt elég harcias, ezért ezek a pártok a következő időszakban folyamatosan nagyobb ricsajt próbálnak majd csapni, hogy felkeltsék az információáradattól eltompult választók figyelmét.
Az Országgyűlés elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című
műsorában azt mondta: nem tudja, a demokrácia vagy a választók
döntése ellen tiltakoztak-e a kormányfői eskütételtől távol maradó
ellenzéki pártok, az azonban szerinte látszik, hogy ezek a pártok
semmit sem tanultak saját kudarcukból, és a demokrácia tiszteletéről
sem sajátítottak el új tudást. Ezzel a gesztussal nem a
kormányoldalt, hanem a választókat sértették meg - tette hozzá.
Kövér László közölte, nem optimista a folytatást illetően sem.
Név szerinti említés nélkül kitért az MSZP-Párbeszéd színeiben
parlamentbe kerülő Tordai Bence esetére, akit - mint mondta -
korábban azért tiltottak ki az Országgyűlés összes épületéből, mert
olyan magatartást tanúsított, ami nemhogy parlamentben, hanem
civilizált közösségben sem fogadható el.
A házelnök kijelentette: a képviselői eskütételről távol maradó,
az Országgyűlés legitimitását megkérdőjelező LMP-s Hadházy Ákosnak
"nem lenne itt semmi keresnivalója, egy normális demokráciában, ahol
érvényesülnek a közösen elfogadott írott vagy íratlan normák". Úgy
folytatta: "Egy ilyen embernek tényleg nincs keresnivalója a
parlamentben, de hát nekünk is tiszteletben kell tartanunk a magyar
emberek döntését, akik (...) ennek a pártnak a támogatói közé
sorakoztak fel". Közölte, hogy Hadházy Ákos várhatóan a parlament
következő ülésének végén teszi le képviselői esküjét.
Kövér László azt mondta: nem tervez változást eddigi
szankcionálási gyakorlatában. Megjegyezte, az Országgyűlés ma már
leginkább azzal tudná felhívni magára a figyelmet, ha a "romló
közállapotokból felfelé lógna ki". Sokan akkor kapnák fel a fejüket,
ha azt látnák, az ellenzék megtanult tisztességesen viselkedni -
jelentette ki.
A házelnök beszélt arról is, hogy a kormány tagjainak
munkaterhét látva sokszor "potyautasnak" érzi magát, hiszen hozzájuk
képest "kényelmes állást" tölt be, ezért igyekszik minden olyan
kiemelkedő közösségi meghívásnak eleget tenni, ahol jelenlétével a
nemzetet képviselheti.
Kövér László jelezte, az új ciklusban Wolfgang Sobotkát, az
osztrák parlament elnökét fogadja első hivatalos vendégként.
A kormánypárti politikus szerint a jövő évi európai parlamenti
választásokig a korábbiaknál is nagyobb lesz a csatazaj az európai
politika színterén, erősebb támadásokra kell felkészülni. Ennek
hátterében szerinte az áll, hogy sokan a vesztüket érzik az európai
balliberális oldalon. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a voksolás
után másfajta brüsszeli berendezkedésre kell felkészülni, és az
európai politika a normalitás kerékvágásába tér vissza.