OGY - Krónika 2. rész (határozathozatalok)
Budapest, 2016. november 8., kedd (MTI) - Az Országgyűlés keddi határozathozatalai során 11 előterjesztésről döntött.
Elfogadták a zárszámadási törvényt
Elfogadta a parlament kedden a 2015-ös költségvetés
végrehajtásáról szóló törvényt, a tavalyi zárszámadásra 130
képviselő szavazott igennel, 60-an nemmel.
A törvény indoklásában az előterjesztő Varga Mihály
nemzetgazdasági miniszter kiemelte: tavaly a kormányzati szektor
európai uniós módszertan szerinti előzetes hiánya kisebb lett az
eredetileg kitűzött célnál, a GDP 2,4 százaléka helyett annak 1,6
százalékában teljesült.
Az európai uniós programok pénzforgalmi kiadása jelentősen, 294
milliárd forinttal meghaladta a tervezettet. Az államháztartás
központi alrendszerén belül a központi költségvetés 1213,8 milliárd
forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 25,5 milliárd
forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 2,2
milliárd forintos többlettel zárták 2015-öt.
Az államháztartás központi alrendszerén belül a központi
költségvetés bevételei összességében jóval kedvezőbben teljesültek a
törvényi módosított előirányzatnál - hívta fel a figyelmet korábban
Varga Mihály.
Az NMHH 2015-ös zárszámadását is megszavazták a képviselők
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2015-ös bevétele
32,7 milliárd forint volt, ami egyszázalékos többlet a törvény
szerinti eredeti előirányzathoz képest, kiadása pedig 32 milliárd
forint volt, ami az eredeti előirányzat 98,7 százaléka - derül ki az
NMHH zárszámadásából és annak indoklásából, amelyet 131 igen
szavazattal, 61 nem ellenében fogadott el az Országgyűlés.
A hatóság legjelentősebb bevétele a frekvenciadíjakból
származott és 18,1 milliárd volt, amit 2,5 milliárddal követ az
azonosítók díja. Felügyeleti díjból 2 milliárd folyt be.
A médiatanács működési előirányzata 173,9 millió forint volt, ez
tartalmazza a tagok tiszteletdíját, a szakértői kiadások fedezetét,
és a társszabályozók működési támogatására fordított összegeket. A
tanács kezelésében lévő bevételek-kiadások előirányzatának főösszege
1,43 milliárd volt.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)
költségvetése megközelítette a 80,5 milliárd forintot. A
kereskedelmi és vagyongazdálkodási bevételei 5,7 milliárdot tettek
ki, és az előző évi 4,1 milliárdos pénzmaradvány felhasználásával
együtt az MTVA 2015-ös költségvetésének bevételi és kiadási oldala
összesen 91,9 milliárd forintban teljesült.
Megszületett az NMHH jövő évi költségvetése
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jövőre 35,3
milliárd forintból gazdálkodhat, míg a hatóság médiatanácsa 452,5
millió forintból, és a testület további 1,1 milliárd forintot kezel.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)
költségvetése 2017-ben 79,9 milliárd forint lesz.
Az Országgyűlés 131 igen szavazattal, 61 nem ellenében elfogadta
az NMHH jövő évi költségvetését, amelyet a költségvetési bizottság
terjesztett a parlament elé.
Az MTVA közszolgálati hozzájárulásként 70,1 milliárd forintba
részesül, amely kereskedelmi és vagyongazdálkodási tevékenységéből
további 8,7 milliárd forinttal számol. Kiadásai között 70,6 milliárd
forint a médiaszolgáltatás-támogatási és vagyonkezelési tevékenység,
amelyen belül személyi kiadásokra 14,3 milliárd forintot, míg
dologiakra 51,5 milliárdot költhet az MTVA.
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. 1,7 milliárd forintból
gazdálkodhat jövőre. A rádiók és televíziós műsorok támogatását
célzó Magyar Média Mecenatúra programra is változatlanul 3,1
milliárd forint fordítható.
Elhalasztották az e-cigarettáról szóló javaslat zárószavazását
A dohányzás visszaszorításával összefüggő egyes törvények
módosításáról szóló előterjesztés zárószavazását a benyújtó - Lázár
János Miniszterelnökséget vezető miniszter - javaslatára
elhalasztotta a Ház.
Az indítvány lényege, hogy az eddig korlátozás nélkül
értékesíthető új típusú dohánytermékeket, köztük az elektronikus
cigarettát is a dohánytörvény hatálya alá vonnák, így ezeket a
jövőben csak dohányboltban lehetne majd forgalmazni.
Módosult az épített környezetről szóló törvény
A parlament 159 igen szavazattal, 32 nem ellenében, 1
tartózkodás mellett módosította az épített környezetről szóló
törvényt a Miniszterelnökséget vezető Lázár János javaslatára.
A változtatással jogszabályba iktatták, hogy az építésügyi
műszaki irányelvekért felelős bizottság dolgozza ki az épített
környezet létrehozása és fenntartása érdekében végzett tervezésre,
építésre és üzemeltetésre vonatkozó - jogszabály, szabvány által nem
szabályozott - követelményeket, módszereket tartalmazó építésügyi
műszaki irányelveket. Alkalmazásuk önkéntes.
Az építésügyi műszaki irányelvek építőanyagokra,
építéstechnológiákra, építészeti programokra és épületszerkezetekre
vonatkozhatnak.
Ha az építésügyi műszaki irányelv által szabályozott területen
jogszabályt vagy szabványt adnak ki, az irányelvet vissza kell vonni.
Az építésügyi műszaki irányelvek kidolgozásáért felelős
bizottság létrehozására, összetételére, feladatkörére és működésére
vonatkozó részletes szabályokat miniszteri rendelet állapíthatja
majd meg.