Orbán: elszámoltathatóvá kell tenni a globális tőke képviselőit
Budapest, 2017. február 24., péntek (MTI) - Elszámoltathatóvá, átláthatóvá kell tenni azokat a Magyarországon tevékenykedő nemzetközi szervezeteket, amelyek civilnek nevezik magukat, de valójában a globális tőke érdekeit képviselve próbálják befolyásolni a magyar közéletet külföldről kapott pénzből, fizetett aktivistákkal - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az elmúlt több mint húsz évben "elviseltük" ezeknek a
szervezeteknek a létét, de a migráció ügyében tanúsított
magatartásuk már sok - fogalmazott a kormányfő. Kijelentette:
"Magyarország nem engedheti meg magának, hogy olyan szervezetek,
amelyek az ismeretlenség homályában maradnak - nem vallják be, kitől
kapják a pénzt és miért -, azok közben folyamatosan arra buzdítsák a
migránsokat, sértsék meg a magyar jogszabályokat, és valahogy
jussanak be Magyarországra".
A nemzetközi tőke "elsősorban Soros Györgyhöz tapadó
szervezetei" ezzel átléptek egy határt - mondta Orbán Viktor.
A miniszterelnök a rádióinterjúban bírálta az Európai Unió által
tervezett úgynevezett szisztematikus határellenőrzési rendszert is,
amely szerinte "agyrém", az EU-s állampolgárok "vegzálását"
jelentené, és ez a teljes útlevél-ellenőrzési folyamat nyaranta akár
8-10 órás várakozást is eredményezhet a horvát-magyar, illetve a
román-magyar határon. Miközben az illegális migránsokat folyamatosan
beengedik az EU-ba, aközben az útlevéllel rendelkező,
törvénytisztelő uniós állampolgároktól teljes ellenőrzést
követelnének - mutatott rá, elemi érdeknek nevezve, hogy Brüsszelt
jobb belátásra bírják a kérdésben.
A rezsicsökkentés ügyében Orbán Viktor megismételte: álláspontja
szerint a jövőben is Magyarországon kell dönteni a rezsidíjakról,
nem pedig Brüsszelben, amely viszont magához akarja vonni ezt a
jogot.
A brüsszeli bürokraták szerinte folyamatosan azon mesterkednek,
hogy egyre több döntési jog átkerüljön a nemzetállamoktól hozzájuk.
Az EU "nem a mennyei béke birodalma, hanem egy harci közeg", ahol
folyamatosan meg kell küzdeni a bürokratákkal, hogy ne vegyék el a
magyar hatásköröket - fogalmazott.
A Brexitről úgy nyilatkozott: Magyarország nem akarja
megbüntetni a briteket, akik "a józan ész talaján állnak", és a
magyar kormány szerint az EU-nak a brit kilépés után sem kellene
rossz viszonyt kialakítania Nagy-Britanniával. Magyarország ezért
"fair Brexitet" akar, nem pedig azt, hogy "kis hörcsögként"
megsértődjünk - tette hozzá.
Kitért arra az uniós tervre is, amely az adójogszabályok
egységesítésére vonatkozik. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök azt
mondta: Nyugat-Európával szemben Közép-Európa versenyképes, ezért
sok nyugati cég úgy látja, ebben a térségben - az adórendszer miatt
is - jobb gyárat létrehozni, mint otthon, ahol viszont ez nagy vitát
vált ki. Ez egy verseny a beruházásokért, ami helyes, és nem kell
betiltani - foglalt állást. A kormányfő kijelentette, hogy az
adóverseny ügyében Magyarország kész vétózni, ha kell.
Azt is nyomatékosította, hogy a munkaerő és a tőke áramlásának
szabadsága össze van kötve az EU-ban. Így az nem megy, hogy például
az osztrákok azt szeretnék, az ő tőkéjük szabadon áramolhasson
Magyarországra, közben viszont a magyar munkavállalókból nem kérnek
- hívta fel a figyelmet, közölve: ha Ausztria büntetni akarja a
magyarokat, "mi büntetni fogjuk a osztrák tőkét".
Azt az osztrák elképzelést is bírálta, hogy egy ott dolgozó,
adót fizető magyar csak akkor kapja meg az osztrákokat megillető
családi ellátást, ha a gyermeke is ott van vele.
"Kis részletszabályokban sunyi módon próbálnak változtatgatni",
és "amikor már tíz részletszabály megváltozik, akkor hirtelen az
egész kérdés megváltozik". Ez a lopakodó hatáskörelvonás és európai
alapszerződés-módosítás, amelyet Magyarország nem fogad el - mondta,
azt szorgalmazva, hogy az alapszerződés módosításáról ne "sunyi
módon", hanem nyíltan tárgyaljanak.
Arról is beszélt a miniszterelnök, hogy az EU ma azért szenved
válságjelenségektől, mert sehol nem tartják be a szabályokat.
Megengedték a németeknek és a franciáknak, hogy túllépjék a
költségvetési szabályokat, megengedték a görögöknek, hogy ne tartsák
be a pénzügyi szabályokat, azután megengedték a görögöknek és az
olaszoknak, hogy ne tartsák be a schengeni szabályokat, majd a
németek maguk is felrúgták a schengeni előírásokat - sorolta.
A munkahelyvédelmi támogatásokra rátérve Orbán Viktor azt
mondta, hogy próbálják korlátozni ezeknek a lehetőségét is, és most
erősödnek a támadások.
Ezzel összefüggésben szólt a közfoglalkoztatásról, amelynek
ügyében világossá tette: mindig vannak olyanok, akik nem tudnak a
munkaerőpiacon elhelyezkedni, és nekik is munkát kell kínálni. Ezért
közfoglalkoztatásra mindig szükség lesz, de az a jó, ha csak azok
vesznek részt benne, akik valóban nem találnak munkát máshol -
mondta.
(FOTÓ)