Őssejtügy - Megkezdődött a megismételt elsőfokú tárgyalás
Budapest, 2017. január 26., csütörtök (MTI) - Megkezdődött az engedély nélküli őssejtkezelések ügyében indult büntetőper megismételt elsőfokú tárgyalása csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken.
Az eljárást azért kell megismételni első fokon, mert a Fővárosi
Ítélőtábla tavaly májusban hatályon kívül helyezte a 2015-ben
meghozott elsőfokú ítéletet. Az ítélőtábla szerint ugyanis az
elsőfokú bíróság nem tárta fel a tényállást kellő alapossággal és
nem tett eleget indoklási kötelezettségének, emiatt az elsőfokú
ítélet alkalmatlan az érdemi felülvizsgálatra.
A vád szerint egy ukrán tudós módszerei alapján magyar és ukrán
orvosok engedély nélkül nyújtottak őssejtkezelést gyógyíthatatlan
betegeknek, több millió forintért. A vállalkozáshoz szükséges cég
alapításában vett részt Pákh Imre elsőrendű vádlott és Fásy Ádám
negyedrendű vádlott, mindketten üzletemberek.
Az elsőfokú bíróság 2015 tavaszán azt állapította meg, hogy a
vádlottak jelentős befektetéssel egy kaposvári plasztikai sebész
magánklinikáján őssejt-laboratóriumot hoztak létre, majd
együttműködési megállapodásokat kötöttek környékbeli kórházakkal,
ahonnan alkalmanként 10-15 ezer forintért terhességmegszakításokból
származó szöveteket kaptak. Az őssejtkezelések megindítása érdekében
többször folyamodtak az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi
Szolgálat (ÁNTSZ) helyi szervezetéhez és az Egészségügyi Tudományos
Tanácshoz engedélyért. A tanácstól nem kapták meg, de a
dél-dunántúli ÁNTSZ-szervezet 2007-ben adott engedélyt őssejt
gyűjtésére gyógykezelés céljából. Ezt azonban még abban az évben
visszavonták.
A nyomozás egy sértett hozzátartozójának feljelentésére indult,
és a tettesek egy részét gyakorlatilag tetten érték, amikor egy
budapesti egészségügyi intézményben éppen őssejtkezelésre készültek
2009 nyarán.
Az elsőfokú bíróság szerint huszonegy sértett bizonyíthatóan
igénybe vette az őssejtkezelést, többnyire szem alá kapott injekció
formájában. Mindannyian gyógyíthatatlanok voltak: daganatos betegek,
születési rendellenességgel élők, balesetben megsérültek. Volt, akit
azzal kecsegtettek a vádlottak, hogy a kezelés eredményeként
kiszállhat a kerekesszékből. Másoknak viszont elmondták, hogy nem
biztos a javulás, illetve ne számítson felgyógyulásra, legfeljebb
lassítani tudják az állapota romlását.
A páciensektől többnyire ötmillió forintot kértek, de volt,
akitől kevesebbet, és olyan is akadt, akit ingyen kezeltek. Volt
olyan tanú, aki arról számolt be, hogy nem javult az állapota, mások
viszont arról beszéltek, hogy kedvező változásokat tapasztaltak a
kezelés után.
Az elsőfokú bíróság 2015 áprilisában a 21 rendbeli csalás vádja
alól felmentette a vádlottakat, mondván, nem bizonyítható, hogy a
sértetteket tévedésbe ejtették volna. Kilencből nyolc vádlottat
ugyanakkor elmarasztaltak emberen végezhető kutatás szabályainak
megszegése, emberi test tiltott felhasználása és kuruzslás
bűncselekménye miatt, és ezért felfüggesztett szabadságvesztésre,
valamint sok millió forintos pénzbüntetésre ítélte őket.
A Fővárosi Törvényszék Pákh Imrét 10 hónap, két évre
felfüggesztett szabadságvesztésre és tízmillió forint pénzbüntetésre
ítélte, a másodrendű vádlott ukrán orvost, Jurij Baltaytist - aki
amerikai állampolgár - tíz évre kitiltották Magyarország
területéről. A harmadrendű vádlott, Seffer István kaposvári
plasztikai sebész 1 év 2 hónap börtönbüntetést kapott három évre
felfüggesztve és ötmillió forint pénzbüntetést. A negyedrendű
vádlottat, Fásy Ádámot 10 hónap, két évre felfüggesztett
börtönbüntetésre és hétmillió forint pénzbüntetésre ítélték első
fokon. Négy segítőt ugyancsak két és három évre felfüggesztett
szabadságvesztéssel sújtottak, egy asszisztenst pedig felmentettek
első fokon.
Az ügyet másodfokon tárgyaló Fővárosi Ítélőtábla azonban 2016
májusában úgy döntött, hogy az elsőfokú ítéletet hatályon kívül
helyezi és új eljárás lefolytatását írja elő a Fővárosi
Törvényszéknek.
Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság abból indult ki, hogy
nem állapítható meg a vádlottakkal szemben a csalás, mivel nem állt
fenn a megtévesztési szándék. A táblabíróság szerint azonban a
törvényszék nem indokolta meg, hogy az ezzel ellentétes
bizonyítékokat miként értékeli. Álláspontja szerint az elsőfokú
bíróság elmulasztotta azt is feltárni, hogy milyen szerepük volt az
egyes vádlottaknak a bűncselekményekben, a csalás vonatkozásában ki
miről tudott, melyik sértett mennyit fizetett, kapott-e
visszatérítést, ezért a tényállás megalapozatlan.
A megismételt elsőfokú eljárás csütörtökön kezdődött a Fővárosi
Törvényszéken, azonban érdemi tárgyalásra nem került sor, mert az
ügyészség csak a tárgyalásra készítette el a vádirat pontosítását.
Az ügyészség jelezte: a késés oka, hogy nem kapták meg a törvényszék
hivatalos felhívását arra, hogy egészítsék ki a vádiratot, a
felhívásról informálisan értesültek.
Az ügyészség tájékoztatta a bíróságot arról, hogy a vádirat
pontosítása a korábbiakhoz képest nem tartalmaz újdonságot,
mindössze a vádiratban már rögzíttet tényeket csoportosították át a
felhívásnak megfelelően.
Az ügyészség a következő, március végi tárgyaláson ismerteti a
módosított vádiratot, a bíróság pedig a hatályon kívül helyezett és
hatályon kívül helyező ítéleteket. A tárgyalássorozat a vádlottak
meghallgatásával folytatódik, majd várhatóan nyár elején kezdik a
szakértők, a tanúk meghallgatását.