Petőcz András vehette át a Tiszatáj-díjat
Budapest, 2017. december 17., vasárnap (MTI) - Petőcz András írónak adományozta a Tiszatáj-díjat a Tiszatáj folyóirat szerkesztősége, egyetértésben a lap fenntartásáért felelős kuratóriummal.
Petőcz András különböző műfajú írásaival 1988 óta, szinte
folyamatosan jelen van a Tiszatáj hasábjain, 2010-ben a Behatárolt
térben című, zárójelverseket tartalmazó könyvét, 2016-ban pedig A
megvénhedt Isten című verskötetét is a Tiszatáj Könyvkiadó
gondozásában jelentette meg - közölte a szerkesztőség vasárnap az
MTI-vel.
Petőcz András a nyolcvanas évek elején jelentkező írógeneráció
tagja. Prózaírói munkásságának markáns teljesítménye a 2016-ban
lezárult regénytrilógia (Idegenek, Másnap, Aysa), melyben az általa
régóta vizsgált idegen jelenségét körvonalazza.
A Tiszatáj folyóirat szerkesztősége és a Tiszatáj Alapítvány
Kuratóriumának elnöke - a Tiszatáj-díj házhoz jön címszóval -
személyesen vitte el és adta át a díjat a kitüntetettnek pénteken.
A szerkesztőség 1992 óta - néhány alkalmat kihagyva - évente
választ díjazottat a folyóirathoz kapcsolódó szerzők köréből. A
korábbi évek díjazottjai között szerepel mások mellett Ágh István,
Baka István, Grendel Lajos, Juhász Ferenc, Kiss Anna, Kovács András
Ferenc, Sütő András, Tandori Dezső, Térey János és Háy János.