Phjongcshang 2018 - A Liu fivérek az elődöntőben 1500 méteren

    Kangnung, 2018. február 10., szombat (MTI) - Liu Shaolin Sándor és öccse, Liu Shaoang is elődöntőbe jutott a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében a phjongcshangi téli olimpián, Burján Csaba viszont kiesett.
hirdetés
    Elsőként közülük az 500 méteren két éve világbajnok Liu Shaolint szólították jégre, s rendkívül magabiztosan nyerte meg hatfős futamát, pedig olyan klasszisokkal szerepelt együtt, mint a táv háromszoros orosz Európa-bajnoka, Szemjon Jelisztratov és a szám tavalyi vb-ezüstérmese, a kanadai Samuel Girard. Az MTK versenyzője féltávnál élre állt, a vezető pozíciót pedig nem engedte ki a kezéből.

    Testvére jóval nehezebben lépett tovább egy sokkal könnyebbnek tűnő hatosból. A minden távon junior-világbajnok magyar korcsolyázó próbált elöl helyezkedni, de később a harmadik pozícióba szorult. Öt körrel a vége előtt a japán Josinaga Kazuki úgy előzte meg, hogy testtel kissé kilökte magyar ellenfelét. A 19 éves Liu Shaoangnak lett volna ideje ugyan, hogy visszaszerezze a még továbbjutást érő harmadik helyet, ez nem sikerült neki. A célba érkezést követően viszont a bírók szabálytalannak látták a japán manőverét, így a magyart továbbjuttatták az elődöntőbe.

    Burján Csaba hatosában nem volt igazán kiemelkedő versenyző, de minden tagja a jók közé számít. A magyar versenyző a futam elején még legelöl is volt, de szép lassan mindig eggyel hátrébb csúszott, öt körrel a vége előtt pedig már utolsó volt. A célvonalon jobb benyújtással végül ötödik lett.

    A sportág szombati programja a női 500 méter selejtezőjével folytatódik, majd a férfi 1500 méter és a női 3000 méteres váltó elődöntői következnek, végül zárásként a finálék jönnek férfi 1500-on.