Phjongcshang 2018 - Carolina Kostner csapatban is érmet szeretne nyerni

    Phjongcshang, 2018. február 11., vasárnap (MTI) - Carolina Kostner világ- és ötszörös Európa-bajnok műkorcsolyázó hétfőn záruló csapatversenyben is érmet szeretne nyerni a phjongcshangi téli olimpián.
hirdetés
    "A dobogóért küzdünk, talán még aranyérmesek is lehetünk, hiszen jelenleg a negyedik helyen állunk" - nyilatkozta a Magyar Rádiónak vasárnap a 31 éves sportoló. Hozzátette, nagyon boldog, amiért jól sikerült a rövidprogramja és másodikként zárt.

    "Alaposan meg kellett küzdenem néhány ugrással, de ez segít, hogy rájöjjek, mit kell csinálnom. Összejött, mert nem hibáztam, és a koncentrációmmal sem volt gond. Ez nagyszerű érzés" - vélekedett.

    Kostner a 2003-as Európa-bajnokságon mutatkozott be a felnőttek mezőnyében, és első világversenyén negyedik lett. Három esztendővel később a torinói téli olimpián ő vitte az olasz zászlót a megnyitón, hazájában szinte mindenki győzelmet várt tőle, de csak a kilencedik lett. Vancouverben a 16. helyen végzett, az előző ötkarikás játékokon, Szocsiban viszont bronzérmet szerzett.

    "Sosem ajándékba kaptam az olimpiai részvételt. Nagy álmom volt, és most is az, speciális érzés, amelyért nagyon meg kellett küzdenem" - mondta a 2012-es világbajnokság győztese, aki 2007 és 2013 között ötször lett Európa-bajnok.

    Karrierjének mélypontjaként az Olasz Olimpiai Bizottság doppingellenes ügynöksége 2015 elején eltiltotta a versenyzéstől, mert segédkezett a doppingolásban a gyaloglásban olimpiai bajnok Alex Schwazernek, de egy év után, 2016 januárjában visszatérhetett, majd sikerült kiharcolnia a phjoncshangi szereplés lehetőségét, s a vasárnapi rövidprogramja alapján, láthatóan jó formában érkezett Dél-Koreába.