Phjongcshang 2018 - Hirscher közel került a második aranyához
Phjongcshang, 2018. február 18., vasárnap (MTI) - Közel került második phjongcshangi olimpiai aranyérméhez Marcel Hirscher, ugyanis a vasárnapi férfi óriás-műlesiklás első futamában jelentős előnyt szerzett magának.
A kombinációban győztes osztrák síző 63 századdal előzi meg a
francia Alexis Pinturault-t és 66-tal a harmadik norvég Leif
Kristian Nestvold-Haugent.
A versenyt ezúttal nem fenyegette a halasztás veszélye, napsütés
és szélcsend fogadta a 110 fős mezőnyt. Elsőként a kombináció
ezüstérmese, Pinturault indult az 1405 méter magasan lévő
hegytetőről. Látszólag különösebb hiba nélkül és kifejezetten jó
ritmusban teljesítette a pályát. Honfitársa, Mathieu Faivre csak
megközelíteni tudta őt, viszont az osztrák Manuel Feller megmutatta,
hogy lehet sokkal jobb időt is produkálni, ugyanis négytizedes
előnye volt a pálya közepén, ugyanakkor az utolsó előtti kapu
kibillentette az egyensúlyából, ezáltal nem tudta abszolválni az
utolsót, azaz kiesett.
Rögtön utána honfitársa, a hatszoros összetett világkupa győztes
Hirscher már nem hibázott. A jelenlegi legjobb alpesi síző egészen
lendületesen és parádés ritmusban kanyargott a kapuk között,
egyetlen bizonytalanságot sem lehetett felfedezni a menetében, így
fokozatosan növelte előnyét, a célba pedig 68 százados előnnyel ért.
Legnagyobb riválisa, a norvég Henrik Kristoffersen viszont
elvesztette esélyét a diadalra, mert kifejezetten ideges csúszást
mutatott be, és csupán a tizedik helyről várja a délutáni
folytatást, de ami aggasztóbb számára, hogy hátránya 1.31 másodperc.
A címvédő, magyar származású Ted Ligety sem ment jól, 2.44
másodperces hátránnyal kezdheti majd meg a második futamot.
A hátralévő indulók közül Hirscher vezető pozícióját senki sem
veszélyeztette, az élmezőnybe Leif Kristian Nestvold-Haugennek
sikerült beférkőznie a maga 66 százados lemaradásával. Hirscher így
fölényesen vezet, a mögötte következő négy versenyzőt viszont
mindössze 16 század választja el egymástól.
Eredmények:
Alpesi sí, férfi óriás-műlesiklás, állás az első futam után:
1. Marcel Hirscher (Ausztria) 1:08.27 perc
2. Alexis Pinturault (Franciaország) 1:08.90
3. Leif Kristian Nestvold-Haugen (Norvégia) 1:08.93