Piramis-nagykoncert március 3-án a MOM Sportban
Budapest, 2018. február 20., kedd (MTI) - Nagykoncertet ad március 3-án a Piramis együttes Budapesti MOM Sportcsarnokban (MOM Sport). A zenekar a tavaly októberben elhunyt alapító tagra, Som Lajosra is emlékezni fog az estén.
"A koncerten egy dallal kifejezetten rá fogunk emlékezni, de Som
Lajos szerzőként közreműködött számos nagy Piramis-slágerben,
amelyet természetesen el fogunk játszani, köztük a Ha volna két
életemet, A becsületet, az Ajándékot vagy a Kóbor angyalt is" -
mondta Nyemcsók János, az együttes énekese az M1 aktuális csatorna
kedd délelőtti műsorában.
Mint megjegyezte, a jól ismert dalok mellett előadnak néhány
dalt a Piramis Erotika című lemezről is, amelyeket koncerteken
ritkán játszanak.
Köves Miklós dobos arról beszélt, hogy a mai Piramisban több
generáció játszik együtt, hiszen a ma is a csapatban zenélő három
alapító - Závodi János gitáros, Gallai Péter billentyűs és ő - jóval
elmúltak 60 évesek, náluk fiatalabb a csaknem tíz éve tag Nyemcsók
János és Vörös Gábor basszusgitáros, de a koncerteken velük van a
színpadon Vilmányi Gábor gitáros és az énekes fia, Nyemcsók Bence
billentyűs is.
"Rendszeresen több ezres tömeg előtt játszunk, és mivel a
Piramis több mint negyven éve létezik, több generáció van a közönség
soraiban is" - tette hozzá Nyemcsók János.
A Piramis MOM Sportbeli koncertje egy országos koncert
nyitóbulija, a következő állomások között lesz Püspökladány,
Komárom, Bős és több erdélyi, szlovákiai, szerbiai település is.
A hard rock csapat a hetvenes évek második felében talán a
legnépszerűbbnek számított Magyarországon, 1974 és 1982 között hét
lemezt jelentetett meg. A Piramisban ebben az időszakban Závodi,
Gallai, Köves és Som mellett Révész Sándor énekelt. A csapat az
alapfelállásban 1992-ben és 2006-ban is visszatért néhány nagy
koncertre; a Nyemcsókkal és Vörössel felálló Piramis 2009 óta zenél.