Reformáció 500 - A Magyar Református Egyház zsinata megerősítette a II. Helvét Hitvallást
Debrecen, 2017. június 24., szombat (MTI) - Megerősítette a II. Helvét Hitvallást, és elfogadta új fordítását a Magyar Református Egyház közös zsinata szombaton a debreceni református Nagytemplomban.
A zsinat ünnepi ülését a reformáció 500. évében, a hitvallás
elfogadásának 450. évfordulóján tartották Debrecenben, ahol
felvették a Magyar Református Egyház tagjai közé a Kanadai Magyar
Református Egyházak Szövetségét és a Luxemburgi Magyar Protestáns
Egyesületet.
Fekete Károly tiszántúli református püspök köszöntőjében az
egyház közösségéről beszélt, amely "összekapcsol bennünket 500 és
450 évvel ezelőtt élt hitvalló őseinkkel, és ez a közösség kapcsol
össze bennünket ma is egymással, a Kárpát-medencében és a
diaszpórában élő magyar reformátussággal, a világ református,
evangélikus és más protestáns egyházaival, és az egész
világkeresztyénséggel".
Buzogány Dezső teológus professzor, II. Helvét Hitvallás mostani
fordítója elmondta, hogy a hitvallásnak 27 magyar kiadását és
féltucat fordítását tartják nyilván.
Megítélése szerint a II. Helvét Hitvallás a legalkalmasabb
időben jelent meg Európában és Magyarországon, biztosítva az európai
egyházak hitvallási egységét.
Ötszáz esztendő számos nemzedéke kapaszkodik most jelképesen
egymásba - mondta, de figyelmeztetett, hogy ma, amikor szinte "a
keresztyénség léte forog kockán, felértékelődik a szó ami a hitünket
szolgálja", így nagy szükség van a hitvallásra.
Az ülésen Szabó István dunamelléki református püspök, a
Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke
ismertette a zsinat ünnepi nyilatkozatát, amelyet egyhangúlag
fogadtak el a küldöttek.
"Hálát adunk Istennek az előttünk járó nemzedékekért, akiket
Szentlelke által újra és újra felébresztett arra, hogy egyházunk a
reformáció bibliai felismerései és hitvallásaink tanítása alapján
rendezze be életét és végezze szolgálatát" - olvasható a
dokumentumban, amely emlékeztet rá: 450 évvel ezelőtt, súlyos viták
közepette, az evangélium szerint reformált egyház vezetői és
testületei azért fogadták el a II. Helvét Hitvallást, mert "teljes
odaszánással igyekeztek az egyház életét és szolgálatát Isten
akarata szerint megújítani, a téves tanításoktól megtisztítani,
továbbá annak Krisztusban adott egységét megőrizni, és mindezekről
mindenki számára bizonyságot tenni".
Ezzel a döntéssel a debreceni zsinat a református keresztyén hit
és élet, tanítás és szolgálat számára kívánt segítséget adni és
mértéket biztosítani, csatlakozva a korabeli Európa számos
egyházához - olvasható a közleményben, amely leszögezi: "a Magyar
Református Egyház Közös Zsinata ma, a régiek megfontolását továbbra
is elfogadva újra megerősítette ezt a Hitvallást".
Köszöntötte a közös zsinatot Martin Engels, a Németországi
Református Szövetség moderátora, és Papp László, Debrecen
polgármestere.
Utóbbi emlékezetett rá, hogy 2009. május 22-én a Nagytemplomban
ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el az Alkotmányozó
Zsinat a Magyar Református Egyház alkotmányát, amely döntéssel
létrejött a Kárpát-medencei magyar református részegyházak
alkotmányjogi egysége, megerősítve ezáltal a Kárpát-medencei
reformátusság hitbéli és teológiai egységét.
A zsinat ünnepi ülését követően délután úrvacsorás
istentiszteleten adnak hálát "Isten több évszázadot felölelő
kegyelméért és megtartó szeretetéért". Áder János köztársasági elnök
részt vett a délelőtti ünnepi ülésen, valamint ott lesz a délutáni
istentiszteleten is.
(FOTÓ)