Reformáció 500 - Balog Zoltán: minden magyar felelős minden magyarért
Kassa, 2017. szeptember 17., vasárnap (MTI) - Ötszáz évvel ezelőtt a reformáció meggyökerezett ezen a vidéken is - mondta az emberi erőforrások minisztere a kassai református templomban vasárnap a Fiatal Reformátusok Szövetsége, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos ifjúsági szervezete 25 éves fennállásának alkalmából.
Balog Zoltán beszédében úgy fogalmazott: az évtizedek során
elértük, hogy a határok ne válasszák szét a "lelkeket", majd az
alaptörvényre hivatkozva azt mondta: minden magyar felelős minden
magyarért, és büszkék vagyunk a kereszténység nemzetmegtartó erejére.
Minden keresztény ember felelős minden keresztény emberért -
tette hozzá.
Balog Zoltán Magyar Református Központ felújított épületének
átadása előtt azt is elmondta, hogy 2002-ben vásárolták meg ezt a
házat, a kormány 2015-ben határozta el a felújítását, miután
megállapodást kötött a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházzal.
A kassai református templom szomszédságában lévő Magyar
Református Központban tekinthető meg a Reformáció 500 kiállítás és a
Fiatal Reformátusok Szövetsége 25 évét, valamint az épület
felújítását bemutató tárlat is.
A miniszter szólt arról is, hogy a magyarság kultúrája egy
közösség kultúrája, és a legfontosabb az anyanyelv, amely összeköt.
Történjék bármi Ukrajnában, vagy Romániában, az "igazi veszteség az,
ha magunkban veszítjük el a nyelvet - hangsúlyozta Balog Zoltán.
Azt is elmondta: a 2016-os magyar ifjúságkutatás szerint a
Felvidéken élő magyar ifjúság 63 százaléka vallja azt, hogy
elsősorban a magyar közösséghez tartozik.
A magyar-szlovák kapcsolatokról szólva kitért arra is, hogy a
magyar és a szlovák miniszterelnök a közeljövőben egy újabb híd
alapját teszi majd le Komáromban.
Az új Duna-híd és a hozzá csatlakozó útszakaszok forgalomba
helyezése a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. májusi
tájékoztatása szerint 2019 őszére várható. A beruházás uniós,
szlovák és magyar források felhasználásával valósul meg.
(FOTÓ)