Rendre inti kabinetjét a brit kormányfő az elmúlt napok kiszivárogtatásai után
London, 2017. július 17., hétfő (MTI) - Az elmúlt napok feltűnő kiszivárogtatásai nyomán a héten várhatóan rendreutasítja kabinetjét Theresa May brit miniszterelnök. A Downing Street szóvivőjének hétfői háttértájékoztatása szerint a figyelmeztetés már a szokásos keddi kabinetülésen elhangzik.
Ennek előzményeként Philip Hammond pénzügyminiszter a BBC
televízió hétfői politikai magazinműsorában komoly feltűnést keltő,
alig burkolt utalást tett arra, hogy saját kabinetkollégái
rendszeresen ellene hangolják a brit sajtót különböző
kiszivárogtatásokkal.
Az elmúlt napok egyik ilyen kínos, egyértelműen kormányzati
körökből származó - nem cáfolt - sajtóértesülése az volt, hogy
Hammond egy magánbeszélgetésben "túlfizetettnek" minősítette a
köztisztviselői és közalkalmazotti kar tagjait, akiknek fizetése a
kormányzati takarékossági intézkedések részeként immár hét éve
legfeljebb egy százalékkal növekedhet minden pénzügyi évben.
Hammond a BBC-műsorban nem volt hajlandó egyértelműen
megerősíteni vagy cáfolni, hogy ezt mondta volna, de kijelentette: a
közalkalmazottak átlagosan tíz százalékkal többet keresnek, mint a
magánszektor nem vezető beosztású alkalmazottai.
A Downing Street szóvivőjének hétfői tájékoztatása szerint a
kabinet tagjainak képesnek kell lenniük arra, hogy a belső
kormányzati szakpolitikai egyeztetéseket titokban tartsák, és a
miniszterelnök "erre emlékeztetni is fogja kollégáit" a keddi
kabinetülésen.
Egybehangzó brit sajtó- és médiaértesülések szerint a Hammonddal
szembeni kiszivárogtatások abból fakadnak, hogy a kormány
Brexit-párti szárnya attól tart: a pénzügyminiszter lassítani akarja
a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamatot, és az üzleti
szektor érdekeinek megfelelő kompromisszumokra törekszik az EU-val.
Hammond a BBC-műsorban kijelentette például, hogy legalább
kétévi átmeneti időszakra lenne szükség a brit EU-tagság 2019
tavaszára várható megszűnése és a kilépési feltételek teljes körű
érvényesítése között, annak érdekében, hogy a brit gazdaságnak
legyen ideje alkalmazkodni az új körülményekhez.
A "kemény Brexitet" pártoló kabinettagok - élükön Boris Johnson
külügyminiszterrel - ezt a lehetőséget határozottan elvetik.