Ritmikus gimnasztika Eb - Bakuban edzőtáborozott a magyar csapat
Budapest, 2016. december 24., szombat (MTI) - Bakuban edzőtáboroztak a magyar ritmikus gimnasztika legjobbjai, akik a májusi budapesti Európa-bajnokságra készülnek.
A magyar szövetség (MRGSZ) sajtóközleménye szerint az egyéniben
induló felnőttversenyzők, valamint a juniorok és a felnőttek
együttes kéziszercsapatai is Azerbajdzsán fővárosában gyakoroltak.
"A decemberi edzőtábor azért volt fontos, mert januártól új
olimpiai ciklus veszi kezdetét, ami szabálymódosításokat von maga
után. A gyakorlatokkal elkészültünk, szerettük volna még a szünet
előtt ellenőrizni a szabálymódosításokat nemzetközi szakemberekkel,
hogy ne kövessünk el felkészülési hibát a hazai Európa-bajnokság
előtt" - számolt be Deutsch-Lazsányi Erika, az MRGSZ technikai
bizottságának vezetője.
A kontinensviadal május 19. és 21. között a Papp László Budapest
Sportarénában lesz, de a BOK (korábbi Syma) Csarnok is a versenyzők
rendelkezésére áll majd, "így professzionális körülményeket tudunk
biztosítani az Eb-n résztvevő delegációk részére" - nyilatkozta
Körmendy-Ékes Judit, a szövetség elnöke, aki a sportág hazai
presztízsének megerősödését várja az Európa-bajnokságtól.
"Célunk, hogy minden induló és néző felejthetetlen élménnyel
gazdagodjon májusban. Bízom benne, hogy a hazai ritmikus gimnasztika
sportág hosszú távon profitálni tud majd ebből a nemzetközi
versenyből" - tette hozzá.