Rogán: ki kell csalogatni a fiatalokat az apolitikusság "elefántcsonttornyából"

    Budapest, 2016. december 10., szombat (MTI) - Megfelelő nyelven kell megszólítani a mai fiatalokat, kicsalogatva őket az apolitikusság "elefántcsonttornyából" - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Fidelitas alapításának huszadik évfordulóját ünneplő budapesti rendezvényen szombat este.
hirdetés
    Rogán Antal a résztvevőkhöz szólva azt mondta, ez az ő küldetésük.

    A miniszterelnök üzenetét tolmácsolva kiemelte: "öregeket a tanácsba, fiatalokat a csatába" kell küldeni.

    Szintén Orbán Viktort idézve közölte: nincsenek elveszett generációk, csak "csendesebbek" és "hangosabbak". Az útkeresés, az elveszettség érzése természetes, de minden generációnak van küldetése - nyomatékosította a miniszter.

    Szavai szerint azon az ösvényen kell tartani az országot, amelyen 2010-ben elindult.

    Rogán Antal úgy fogalmazott, "egy pillanatra sem" szabad elhinni, hogy lehet olyan baloldali kormány, amely jó.

    A migrációs válságról szólva a tárcavezető azt mondta, az csak előhangja egy sokkal nagyobb krízisnek.

    Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szintén azt emelte ki, hogy a Fidelitas tagjai "tolmácsok", akik segítenek közvetíteni a kormány és a fiatalok között.

    Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter rövid videoüzenetében a Fidelitashoz kötődő kellemes élményeit, egyebek mellett a nyári táborokat idézte fel.

    Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a rendezvényre küldött, más által felolvasott üzenetében azt kívánta, hogy folyamatosan növekedjen a Fidelitas, amelyben az egyéni érvényesülésnél fontosabb a közösség ereje.

    Az előadók közül többen is érintették a szólásszabadság kérdését, és úgy vélekedtek, ki kell mondani a problémákat.

    Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke arról beszélt: bíznak benne, hogy le fog áldozni a "politikai korrektség" időszaka.

    A Fidelitasról szólva azt hangoztatta, hogy a szervezetnek vannak reményei. Gulyás Gergely is megjegyezte, hogy közelíteni kell a fiatalokhoz a polgári politikát.

    Gyürk András, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője úgy fogalmazott, irigyli a Fidelitas jelenlegi tagjait, mert komoly kihívás előtt állnak: megküzdhetnek a szabadságért.

    Az egyén mindenhatóságát hirdető "liberális politikai korrektség" időszaka lezárul - vélekedett, hozzáfűzve: a meccs azonban még nincs "lefújva", ezért tenni kell annak érdekében, hogy újra a szabadság érvényesüljön.

    Fürjes Balázs, egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos szavai szerint "a Fidelitas a szabadság sodrásával született".

    Böröcz László, a Fidelitas elnöke úgy értékelt, az 1998-2002 közötti kormányzás visszaadta Magyarország jövőbe vetett hitét, 2010 után pedig "újra elkezdődött valami". Nyomatékosította: ki kell mondani, mi az igazság és mi a hazugság.

    Az ünnepségen több külföldi politikus felszólalt. Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter videoüzenetet küldött, voltak azonban olyanok is, akik személyesen fejezték ki a Fidelitas iránti szimpátiájukat.