Roland Garros - Fucsovics kikapott a selejtező 2. fordulójában
Párizs, 2017. május 24., szerda (MTI) - Fucsovics Márton kikapott a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjének 2. fordulójában, olasz ellenfele, Stefano Napolitano a döntő szett rövidítésében nyert.
A torna honlapja szerint az első szettben 14 perc alatt a
világranglistán 185. helyezett Napolitano 5:0-ás előnyre tett szert
- ebből kettő volt brék -, miközben Fucsovics (148.) mindössze öt
labdamenetet nyert meg. A magyar teniszező a harmadik szervajátékát
már "hozta", de ellenfele saját szervajátékával 21 perc alatt
szettelőnybe került.
Fucsovics a második játszmában is 0:2-vel nyitott, de utána
egyenlített. A szett végül rövidítésben dőlt el, a magyar játékos 57
perc alatt egyenlített.
A döntő játszmában Fucsovics simábban, Napolitano nehezebben
nyerte saját szervagémjeit, így jutottak el a felek a rövidítésig,
amelyben az olasz bizonyult jobbnak. A találkozó 138 percig tartott.
Fucsovics negyedszer szerepelt a Roland Garroson, ahol még nem
került főtáblára, és - akárcsak tavaly - idén is a kvalifikáció
második köre jelentette számára a végállomást.
Eredmény, selejtező, 2. forduló:
Napolitano (olasz)-Fucsovics 6:1, 6:7 (3-7), 7:6 (7-4)