Romániai választások - Lemondott Alina Gorghiu, a jobbközép PNL elnöke

    Bukarest, 2016. december 12., hétfő (MTI) - Bejelentette lemondását a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéről Alina Gorghiu hétfőn, miután pártja a várakozásoknál gyengébben szerepelt a romániai parlamenti választásokon.
hirdetés
    A legnagyobb romániai jobbközép pártnak számító PNL a remélt 30 százalék és az előzetes közvélemény-kutatások által jósolt 25 százalék körüli eredmény helyett a részeredmények szerint 20 százalékra esett vissza.

    A PNL - az idén alakult Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) együtt - az egy éve hivatalban lévő szakértői kormányt vezető, pártonkívüli Dacian Ciolosra építette választási kampányát, abban a reményben, hogy a választásokat követően egy jobboldali parlamenti többség alakul ki a parlamentben, amely újabb kormányfői mandátumot szavaz meg Ciolosnak, immár egy politikai kormány élén. A vasárnapi választásokat azonban fölényes, 45 százalék feletti eredménnyel a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte, amely szabadelvű szövetségesével, a 6 százalékos támogatottságú ALDE-val készül koalíciós kormányt alakítani.

    Gorghiu rövid bejelentésében csak annyit mondott, hogy az adott helyzetben "nem tehet mást", minthogy lemondjon pártelnöki mandátumáról.

    Alina Gorghiu parlamenti képviselőt, a párt korábbi szóvivőjét 2014 decemberében a párt éléről államfővé választott Klaus Iohannis javaslatára választották meg az európai néppárti tagsággal rendelkező jobbközép párt élére.