Stadler: nem kerül duplájába a tram-train járművek beszerzése
Budapest, 2017. április 25., kedd (MTI) - Nem kerül duplájába a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő villamosvasúti rendszer, a tram-train járművek beszerzése, az ár 16,27 százalékkal haladja meg a becsült értéket - reagált a Stadler nemzetközi vasúti járműgyártó cég a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfői közleményére kedden.
Lázár János azt írta, ellehetetlenülni látszik a
Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő villamosvasúti rendszer, a
tram-train, a rendszerben használható szerelvények beszerzése
ugyanis a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a MÁV által
előkészített közbeszerzés eredményeként közel duplájába kerülne,
mint amennyire ők tervezték. A térség országgyűlési képviselői
posztját is betöltő politikus azt kéri a kormánytól, az aránytalanul
megnövekedett költségek miatt ne vállaljon kötelezettséget a
beruházás megvalósítására.
A Stadler közleményében pontatlannak és félrevezetőnek nevezte a
8+4 darab dízel-villamos tram-train jármű áráról megjelent
információkat. Ismertették, az ajánlatok bontásáról készült 2017.
február 20-ai jegyzőkönyv szerint az eljárás becsült értéke 12
járműre vetítve 66 millió euró, egységárra bontva 5,5 millió euró. A
Stadler ajánlata egy tram-train járműre 6,395 millió euró volt,
amely a becsült értéket nem mintegy 100 százalékkal, hanem 16,27
százalékkal lépi túl - írja közleményében a járműgyártó.
A Stadler kiemelte, tisztában vannak azzal, hogy a beszerzés
becsült értékének bármilyen mértékű túllépése kihívások elé
állíthatja az ajánlatkérőt, ugyanakkor a tények "ilyen mértékű
eltorzítását" nem tartják korrektnek.
A társaság leszögezi, a korábbi közbeszerzési eljárásokhoz
hasonlóan ezúttal is fair, az aktuális piaci viszonyoknak megfelelő,
illetve az ajánlatkérő egyedi igényeit is teljes mértékben
figyelembe vevő ajánlatot tett.
A Stadler szerint a hibrid rendszerű, azaz villamos és
dízel-elektromos hajtással is rendelkező járművek egységárának
bármilyen más, kizárólag városi villamos üzemű jármű beszerzésének
árával való összemérése értelmetlen és megtévesztő a lényegesen
bonyolultabb műszaki konstrukció, illetve az eltérő alkalmazási
terület miatt.