Szakértő: az iráni atomalku volt a legfontosabb téma a Trump-Macron találkozón

    Budapest, 2018. április 25., szerda (MTI) - Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint az iráni-atomszerződés volt a legfontosabb téma a Donald Trump amerikai és Emmanuel Macron francia elnök közti tárgyalásokon.
hirdetés
    A 2015-ben Teherán, illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia) és Németország között megkötött atomszerződésben Irán vállalta, hogy a nemzetközi szankciók fokozatos eltörlése fejében polgári célokra korlátozza atomprogramját.

    Kis-Benedek József szerint ez a megállapodás nem csak a régió, hanem a világ biztonsága szempontjából is fontos. A szakértő szerint nem volt szerencsés, hogy korábban Donald Trump a megállapodást visszamondását kezdeményezte. Megjegyezte, az iráni külügyminiszter be is jelentette, hogy a szerződés egyoldalú felmondásával azonnal elkezdik az urándúsítást, ami atomfegyverfejlesztést jelent.

    A szakértő szerint az amerikaiak kivételével mindenki azt mondja: a megállapodást meg kell tartani.

    Az elmúlt időszakban az amerikaiak azt szorgalmazták: a megállapodást ki kell egészíteni, hogy a rakétakísérletekre is vonatozzon - fejtette ki Kis-Benedek József, aki szerint ezt talán az európaiak is támogatnák.