Szakértő: az új spanyol kormánynak először a gazdaságot kell rendbe tennie

    Budapest, 2016. november 7., hétfő (MTI) - Az új spanyol kormány számára az elsődleges kihívás a gazdaság rendbetétele, hiszen az államadósság már meghaladja a GDP száz százalékát - mondta Szobieski Tamás Spanyolország-szakértő az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
hirdetés
    A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy több sikertelen kísérlet és csaknem egy év után pénteken megalakult a spanyol kormány. Szobieski Tamás azt mondta, hogy a gazdaság rendbetétele mellett Mariano Rajoy miniszterelnök választási ígéretei között szerepelt a nyugdíjreform, az autonómiák finanszírozásának rendezése, a korrupció csökkentése, valamint a sikertelenül megreformált oktatás rendbetétele.

    Mindez nem lesz könnyű, hiszen az új kormány kisebbségben lesz a törvényhozásban, az ellenzék körében kell támogatást találnia elképzeléseihez - folytatta.

    Emellett az unió is nyomás alá helyezi a kormányt, ugyanis a "rettentő államadósság" miatt Brüsszel első körben öt és fél milliárdos megszorítást vár el Madridtól, vélhetően a nyugdíj, a foglalkoztatás és az egészségügy területén - fűzte hozzá Szobieski Tamás.

    Az első eredmények felmutatására fél éve van a kormánynak, mert a leghamarabb jövő év májusában lehetne általános választásokat kiírni - közölte a szakértő.