Szijjártó: Magyarország érdeke vezérli a külpolitikát
Budapest, 2017. augusztus 28., hétfő (MTI) - A magyar külpolitikát továbbra is Magyarország érdeke vezérli biztonsági, politikai és gazdasági kérdésekben - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az őszi misszióvezetői értekezleten hétfőn, Budapesten.
A tárcavezető a nagykövetségek, főkonzulátusok vezetői előtt
arról beszélt, hogy a biztonságpolitikai kihívás Európában fokozódni
fog, a bevándorlás kérdése pedig egy éles megosztó vonal marad a
tagállamok között. Arra kérte a jelenlévőket, hogy ne engedjék
magukat eltéríteni attól az állásponttól, hogy Európa biztonsági
helyzetén igenis lehet javítani, helyre lehet állítani azt.
Ehhez más európai politikát kell folytatni, az EU vezetőinek
azért kellene összeülniük, hogy ezeket a kérdéseket megoldják és nem
azért, hogy egyes tagállamokat "kipécézzenek" - fogalmazta meg
Szijjártó Péter.
A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy több európai
országban választások lesznek.
Jól látszanak azok a törekvések, amelyek Magyarországot is
igyekeznek belevonni a kampányba, ezért észnél kell lenni, a
kijelentéseket a maguk súlyánál kell kezelni, és mindig meg kell
védeni Magyarországot - jelentette ki, hozzátéve: nem szabad
engedni, hogy az országot méltatlanul, érdemtelenül, sokszor
gyalázatos módon bírálják belpolitikai okok miatt.
(FOTÓ)