Temerini lovas nyerte a Vajdasági Vágtát
Belgrád, 2018. május 19., szombat (MTI) - A dél-bácskai Temerint képviselő Nagy Arnold nyerte meg szombaton a hatodik alkalommal megrendezett Vajdasági Vágtát Fantázia nevű lovával a Topolya melletti Andrásnépén (Zobnatica).
Második az óbecsei Gulyás Szabolcs lett Koprával, harmadikként
pedig Ördög Alen ért célba Oromhegyes színeiben Április hátán.
A Nemzeti Vágta délvidéki előfutamára húsz délvidéki település
nevezte be lovát és lovasát.
A szabadkai Pannon RTV helyszíni jelentései szerint több ezren
látogattak ki a lovas ünnepre, a szép idő és a kísérőrendezvények
sokszínűsége rengeteg embert vonzott a kis településre. A futamok
mellett lovasbemutatót, csikósbemutatót, operett koncertet,
néptánc-produkciókat és főzőversenyt is rendeztek, valamint
széleskörű gasztronómiai és kézműves kínálat várta a látogatókat.
Ismét megszervezték a Kishuszár Vágtát is, amelyen a 10-16 éves
gyerekek vettek részt kisebb növésű, maximum 138 centiméter magas
lovakon.
Bunford Tivadar szervező elmondta, az utóbbi hat évben elérték,
hogy jobb minőségű lóállomány jött létre a Vajdaságban, és egyre
jobb vérvonalú lovak versenyeznek.
A Vajdaságban elsősorban az ügetősportnak van hagyománya, de
egyre népszerűbb a fogathajtás és az akadályugratás is.