Tízéves a Sárik Péter Trió, koncert a MOMKultban
Budapest, 2017. november 13., hétfő (MTI) - Tizedik születésnapját ünnepli a hazai dzsessz színtér egyik meghatározó formációja, a Sárik Péter Trió. A zenekarvezető zongorista a december 8-i jubileumi MOMKultbeli koncertről és az elmúlt évtizedről is beszélt az MTI-nek.
"Számomra a trió egy megvalósult álom. 2007-ben egy
alkotóműhelyt szerettem volna létrehozni, amelyben a tagokkal
emberileg és szakmailag is megértjük, sőt szeretjük egymást, megvan
a bizalom közöttünk. Az volt a cél, hogy minél többet legyünk
együtt, meglegyen a bizalom közöttünk, miközben sokat dolgozunk
önállóan és más előadókkal is" - emelte ki Sárik Péter.
Megjegyezte, hogy nyitott embernek tartja magát, aki sokféle
zenét szeret, olyanokat is, amelyek esetleg más dzsesszistáknál
kiverik a biztosítékot. "A trió valamennyi eddigi tagjára ez a
hozzáállás volt a jellemző, így tudtunk sokszínűek lenni".
Triója 2007-es létrehozása előtt Sárik Péter számos formációban
szerepelt és ismert alakja lett a magyar dzsesszéletnek. Zongorázott
a Jazzpressionben, duóban dolgozott Fábián Julival, állandó
közreműködő volt a Berki Tamás Bandben. Kevesen tudják, de a Sárik
Péter Trió első dobosa Kaszás Péter volt, aki később Al Di Meola
zenekarába került. Ő rövid idő után elment tanulni a világhírű
bostoni Berklee College of Music-ba. Helyette került a csapatba
dobosnak Berdisz Tamás, a basszusgitáros pedig Frey György lett.
A Sárik Péter Trió első felállásában hat évet játszott együtt,
ezalatt három stúdióalbumot (Better Tomorrow - 2008, Pieces - 2010,
Jazzkívánságműsor 1. - 2012) készített. Négy évvel ezelőtt
megváltozott a felállás, a zongoristához a nagybőgős Fonay Tibor és
a dobos Gálfi Attila csatlakozott, azóta három újabb lemez született
(Jazzkívánságműsor 2. - 2014, X Beethoven - 2016, Lucky Dog - 2017).
"A két felállás között zeneileg nem igazán tudnék komoly
különbséget tenni, ugyanakkor örülök, hogy évről-évre jobban
játszunk, hisezn ez a fő cél. A mostani időszak annyiból
mindenképpen más, hogy a dolgok rendben vannak körülöttünk, és ez
kifelé nyugalmat, energiát, pozitív kisugárzást áraszt, amit a
közönség is érez. Fonay Tibi a modernitást hozta a trió játékába,
Gálfi Attila pedig a jó értelemben zabolátlanságot" - fogalmazott a
zenekarvezető.
A formáció alapvetően Sárik Péter instrumentális kompozícióit
adja elő, miközben a Jazzkívánságműsor-produkcióban énekesek is
szerepet kaptak (Micheller Myrtill, Szőke Nikoletta), akárcsak Sárik
Péter 2015-ben megjelent szerzői lemezén (Idebent - odakint),
amelyen csupa vokális felvétel hallható. "Nagyon szeretek
énekesekkel dolgozni, de ugyanolyan fontos számomra az
instrumentális muzsika is, amelyben a zeneszerzés során nem kell
semmihez sem alkalmazkodni".
December 8-án a trió tizedik születésnapját ünneplő koncerten az
énekesek közül Falusi Mariann, Luiza Zan, Szőke Nikoletta és Berki
Tamás lép színpadra. "Felszabadult örömzene lesz, ezen belül kétszer
egy órában megpróbáljuk bemutatni azokat a szakaszokat, amelyeket a
trió a tíz év alatt bejárt".
Sárik Péter kitért arra az MTI-nek, hogy egyre kevésbé érdeklik
a dzsessz "megmondóemberei", akik meg akarják határozni, mit lehet
megtenni a műfaj keretein belül és mit nem.
"Nem lehet megfelelni mindenkinek. Nekem az a legfontosabb, hogy
a zenénk őszinte legyen és a tőlünk telhető legmagasabb minőséget
nyújtsuk" - jegyezte meg a zongorista.
Hozzátette, hogy a trió nagy sikerrel játssza koncerteken a
külföldi pop-rock felvételek dzsesszfeldolgozásaira épülő
Jazzkívánságműsort, ugyanakkor a Beethoven-kompozíciók átdolgozásait
tartalmazó anyaggal szintén sok fellépésük van, újabban
vonószenekarral kiegészülve, és játsszák élőben az idei lemez, a
Lucky Dog számait is.
A 45 éves Sárik Péter dzsessz-zongoraművész, zeneszerző több
mint másfél évtizede meghatározó szereplője a hazai zenei életnek.
Saját zenekari munkái és közreműködései mellett három teljes anyagot
írt a Recirquel Újcirkusz Társulat darabjaihoz.