Több mint egymilliárd forint a Bihar Termálliget fejlesztésére
Berettyóújfalu, 2018. március 23., péntek (MTI) - Egymilliárd 72 millió forint céltámogatásban részesül a Bihar Termálliget Strand és Gyógyfürdő gyógyászati célú fejlesztése - jelentette be péntek délutáni sajtótájékoztatóján a térség országgyűlési képviselője.
Vitányi István (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a kormányhatározat
szerint a céltámogatás kedvezményezettje Berettyóújfalu
önkormányzata.
A honatya elmondta, hogy a berettyóújfalui strand utolsó
felújítása 2011-ben volt. "Az igények felmérése tette szükségessé a
turisztikai és gyógyászati fejlesztést" - fogalmazott, hozzátéve: a
helyi és bihari térség lakossága is kedvezményezettje lesz a jövőre
elkészülő beruházásnak. Muraközi István (Fidesz-KDNP)
polgármester elmondta: a támogatásból megújul a fürdő főépülete és a
medencék. Az épület akadálymentesített lesz, megépül egy fedett
gyógyvizes medence, wellness-részleg, és bővül a szaunák kínálata
is. Összességében 67 százalékkal nő a főépület és a medencék
területe - ismertette. A március 29-i testületi ülésen döntenek
a kiviteli tervek elkészítéséről, és a közbeszerzés után ősszel
kezdődhetnek meg az előkészítő munkálatok, amire 300 millió forint
áll rendelkezésre. A beruházás 2019 végére készül el.