Torna vk - Dévai Boglárka negyedik lett Dohában
Budapest/Doha, 2018. március 23., péntek (MTI) - Dévai Boglárka a negyedik helyen végzett az ugrás döntőjében a tornászok világkupa-sorozatának idei első állomásában, Dohában.
A magyar szövetség beszámolója szerint az Európa-bajnoki
bronzérmes szombathelyi sportoló az ötödik helyen jutott a döntőbe,
ahol egy pozíciót lépett előre. Szerdán 13.750, pénteken pedig
13.883 pontot kapott.
"Elégedett is vagyok, meg nem is. Sajnálom, hogy a
felkészülésemet hátráltatta a sok betegség, ez meg is látszott a
versenyzésemen, azonban ahhoz képest, hogy a mezőny is elég kemény
volt, nem olyan rossz ez a negyedik hely" - nyilatkozta Dévai.
Hozzátette, természetesen ennél többet szeretne elérni a
jövőben, ezért javítania és erősítenie kell a gyakorlatait.
Draskóczy Imre szövetségi kapitány úgy fogalmazott, a versenyző
ennél lényegesen komolyabb eredményekre lehet képes, és bizakodásra
ad okot, hogy komoly mezőnyben lett negyedik, hiszen a kínaiaktól az
oroszokig és a franciákig a sportág minden jelentős nemzete részt
vesz a katari vk-állomáson.
A verseny ugyanott zajlik, ahol az októberi világbajnokságot
rendezik majd.