Tóth László továbbra is az Európai Cselgáncs Szövetség elnökségében

    Budapest, 2016. december 11., vasárnap (MTI) - Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke további négy évig tagja lesz az európai szövetség (EJU) hattagú elnökségének.
hirdetés
    Az EJU Athénban tartotta tisztújító közgyűlését, s az MJSZ vasárnapi tájékoztatása szerint a tagság ellenszavazat és tartózkodás nélkül bizalmat szavazott a magyar főkincstárnoknak.

    "Az EJU a világ dzsúdósportjának motorja, nagy szerepet vállal a sportág lendületes fejlődésében. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a tagok egyöntetűen támogatták a jelölésemet, úgy érzem, ez egyben a magyar szövetség hosszú évek óta tartó eredményes munkájának is az elismerése" - mondta Tóth László, aki a korábbi vezérkarból Szergej Szolovejcsik elnök mellett egyedüliként maradt az elnökség tagja.