Tőzsde - Csökkenéssel nyitottak a főbb európai piacok
Budapest, 2016. november 8., kedd (MTI) - Enyhe csökkenéssel nyitottak, de gyorsan nyereségre váltottak a vezető európai értéktőzsdék kedden.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,22
százalékos, a frankfurti DAX-index 0,08 százalékos, a párizsi CAC-40
index pedig 0,23 százalékos veszteséggel indította a kereskedést, de
néhány perc múlva már nyereségbe kerültek a mutatók. Negyed tízkor a
DAX 0,04 százalékos, az FTSE-100 0,15 százalékos, a CAC pedig 0,05
százalékos pluszban állt.
Az eurót 1,1057 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi
devizapiacon reggel kilenckor, 0,11 százalékkal erősödött a közös
európai fizetőeszköz.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két
nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára enyhén emelkedik, de időnként
kis mínuszba is át-átcsúszik.
Közép-európai idő szerint kedd reggel kilenc óra után pár
perccel az északi-tengeri Brent januári szállításra hordónként (159
liter) 46,22 dollárba került, 7 centtel, 0,15 százalékkal drágult az
Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i
árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West
Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára decemberi
szállításra hordónként 1 centtel, 0,02 százalékkal, 44,90 dollárra
nőtt.
Hétfőn jelentős nyereségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A
DAX-index 1,93 százalékkal, 10 456,95 pontra, a londoni FTSE-100
index 1,70 százalékkal, 6806,90 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig
1,91 százalékkal, 4461,21 pontra emelkedett. Az euróövezeti
gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 1,68 százalékkal, 3004,16 pontra,
a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300
indexe pedig 1,70 százalékkal, 1318,38 pontra nőtt.