Tőzsde - Vegyesen zártak az irányadó indexek Nyugat-Európában

    London, Frankfurt, Párizs, 2017. október 24., kedd (MTI) - Vegyesen zártak az irányadó indexek a nyugat-európai tőzsdéken kedden. A befektetők a legfrissebb vállalati gyorsjelentések mellett a spanyolországi alkotmányos válságra összpontosították figyelmüket.
hirdetés
    Az előzetes adatok szerint a hatszáz legnagyobb európai vállalat teljesítményét tükröző páneurópai index, az EuroStoxx 600 0,30 százalékkal, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,23 százalékkal csökkent.

    A nap vesztesei az egészségügyi vállalatok, valamint az utazáshoz és szabadidős tevékenységhez kapcsolódó cégek, mindkét szektor almutatója több mint 1 százalékkal csökkent.

    A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,30 ponttal emelkedett, gyakorlatilag stagnált. A frankfurti DAX-index 0,08 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,15 százalékkal, a madridi IBEX-35 mutató pedig 0,43 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,13 százalékkal, 3613,71 pontra nőtt.

    A kisebb tőzsdék azonban szinte kivétel nélkül veszteségben zártak: Athénban 0,32, Zürichben 0,57, Lisszabonban 0,40, Brüsszelben 0,17, Bécsben 0,11, Stockholmban 0,67, Varsóban pedig 1,01 százalékkal esett a vezető tőzsdeindex.

    A hoteleket, kávézókat és éttermeket üzemeltető brit csoport, a Whitbread árfolyama közel 5 százalékkal csökkent annak következményeként, hogy gyorsjelentésében a legfontosabb üzletágából, a Premier Inn néven futó brit szállodahálózatból származó bevételei növekedési ütemének meredek lassulásáról számolt be.

    A Saipem olasz olajipari szolgáltató a harmadik negyedévben újra nyereséget (53 millió eurót) termelt, aminek hatására 10,82 százalékos nyereségben zárt az árfolyama a milánói tőzsdén.

    A svéd Saab hadiipari konszern 4,07 százalékos pluszban zárt a stockholmi tőzsdén, mivel az elemzők által vártnál kedvezőbb eredményekről számolt be gyorsjelentésében.

    A nyugat-európai tőzsdék zárása körül New Yorkban a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,84 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,31 százalékos, az SP 500-as pedig 0,23 százalékos pluszban állt.

    A nemzetközi devizapiacon egy euróért 1,1764 dollárt adtak kora este, 0,12 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

    Az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,26 százalékkal, 1277,60 dollárra csökkent a New York-i árupiacon.

    A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára a legközelebbi, decemberi határidős jegyzésekben emelkedik. A Brent 42 centtel, 57,79 dollárra, a WTI pedig 26 centtel, 52,16 dollárra drágult.