Tőzsde - Veszteséges zárás Európában

    Budapest, 2017. november 10., péntek (MTI) - Erős kezdés után veszteségbe fordultak pénteken a főbb európai tőzsdeindexek.
hirdetés
    A pán-európai FTSE Eurofirst 300 index 0,39 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,74 százalék veszteséggel fejezte be a pénteki kereskedést.

    A még nem hivatalos adatok szerint az európai kereskedési idő végén a londoni FTSE-100 index 0,65 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,45 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,46 százalék veszteséget mutatott. Madridban 0,35 százalékkal, Milánóban 0,33 százalékkal csökkent a tőzsdeindex.

    A csökkenő árfolyamok környezetében a nyersanyagipar bizonyult az üdítő kivételnek, ágazati mutatója 0,5 százalékkal emelkedett. Az ArcelorMittal acélipari konszern a vártnál magasabb nyereségről számolt be a szeptemberrel zárt negyedévre és bizakodó előrejelzést tett a 2018-as évre vonatkozóan. Részvénye négy százalékkal erősödött.

    A bankok szintén jól szerepeltek pénteken, mutatójuk 0,4 százalékkal emelkedett.

    Az olaj ára kissé emelkedett, a Brent 0,20 százalékkal 64,06 dollárra hordónként, a WTI 0,05 százalékkal 57,20 dollárra. A Brent a héten 64,65 dolláron két és fél éves csúcsot ért el annak reményében, hogy a hónap végén megállapodás születik az OPEC és a szervezeten kívüli termelők között az árfelhajtó célú termeléskorlátozás határidejének a meghosszabbításáról.

    Az euró erősödött, 0,15 százalékkal 1,1660 dolláron jegyezték az európai kereskedés végén.