Turi-Kovács: integrációs és szövetkezeti törvény megalkotására van szükség

    Nagykanizsa, 2018. február 10., szombat (MTI) - A következő időszakban integrációs és szövetkezeti törvény megalkotására van szükség - jelentette ki a Kisgazda Polgári Egyesület országos elnöke szombaton Nagykanizsán.
hirdetés
    Turi-Kovács Béla A magyar vidék jövője című fórumot megelőzően tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a kis- és középbirtokoknak ezen törvények nélkül "nagyon nehéz megmaradni, piacra kerülni, megfelelő árat elérni, a gazdálkodáshoz megfelelő technológiát biztosítani".

    Elkerülhetetlen a gazdák között bizonyos együttműködés, és ebben ma már nagy az egyetértés.

    "A szövetkezés nem kolhoz", Dánia vagy Hollandia lehet a példa - jelezte Turi-Kovács Béla.

    A politikus kitért a kisgazdák által is kezdeményezett "Stop Soros" jogszabályra, amely elmondása szerint "egyetlen olyan civil szervezet ellen sem irányul, amelynek a céljai, a működése összeegyeztethető a magyar alkotmánnyal, a magyar jogrenddel és azokkal a célkitűzésekkel, amelyek a magyar szuverenitás védelmét jelentik".

    Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón szintén az összefogás és az együttműködés mellett érvelt, szerinte ezzel lehet az agráriumban is jó eredményeket elérni.

    Elmondta: az általa miniszteri biztosként felügyelt Mura programban ugyancsak az a cél, hogy a gazdákat összefogásra ösztönözzék, kitörési lehetőségeket találjanak számukra.     Példaként említette az új technológiákkal történő termelést és az élelmiszer-feldolgozást, amely még hiányzik ebben a régióban.

    Süle Katalin, a MAGOSZ Zala megyei elnöke szerint is önkéntesen kell szövetkezniük a gazdáknak, ebben rejlik a jövőjük.

    Zalában ez különösen igaz, mert itt nem jellemzők a nagyüzemek, a kisebb családi gazdaságok és az őstermelők csak közösen tudnak piacra jutni.