Ukrán oktatási törvény - Szijjártó: jogi garanciák nélkül Magyarország nem adja fel a jelenlegi politikáját
Budapest, 2018. február 12., hétfő (MTI) - Jogi garanciák nélkül Magyarország nem adja fel a jelenlegi politikáját az ukrán oktatási törvény ügyében - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A tárcavezető kiemelte: ha Magyarország elengedi a vétó
lehetőségét a nemzetközi szervezetekben, azzal lemond az egyetlen
eszközről, amellyel megvédheti a kárpátaljai magyarokat és
kényszerítheti Ukrajnát, hogy feleljen meg a nemzetközi
jogszabályoknak.
Szijjártó Péter közölte: február 14-15-re tervezte a NATO a
NATO-Ukrajna honvédelmi miniszteri bizottsági ülést, ennek
megrendezését Magyarország megvétózta, így a szövetség főtitkára
arról tájékoztatta a tagállamokat, hogy az ülést nem tartják meg.
A külügyminiszter kifejtette: ugyan próbáltak Magyarországra
nyomást gyakorolni, hogy ne éljen a vétójogával, de az ország
ellenállt, mert a magyar külpolitika kötelessége megvédeni a
magyarokat, bárhol is élnek. A nemzetközi politikában minden
mindennel összefügg, így Magyarország nem fogadta el azt az
érvelést, hogy egy kisebbségi ügyet ne lehessen egy nemzetközi
szervezet kereteiben a vétójoggal összekötni - magyarázta.
Úgy vélte, ez nem kétoldalú ügy, hiszen Ukrajna a nemzetközi
kötelezettségeinek is szembement a jogszabállyal, alapvető
nemzetközi jogot sért.
Kitért arra: minden ország, amely szoros integrációra törekszik
a NATO-val, éves programokat vállal és hajt végre, és ennek
keretében Ukrajna vállalta a kisebbségi jogok tiszteletben tartását.
Ha Ukrajna komolyan gondolja a közeledést a NATO-hoz és az EU-hoz,
akkor tiszteletben kell tartania annak elvárásait - mutatott rá.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: nem Magyarországnak kell
megváltoztatnia a helyzetet, mert "nem mi állítottuk elő", csak az
tudja megszüntetni, aki előállította, vagyis Ukrajna. Ahhoz, hogy
Magyarország feloldja a vétóját, Ukrajnának a Velencei Bizottság és
az EU elvárásainak megfelelően addig nem lehet megkezdenie a törvény
végrehajtását, amíg minden részletkérdésben nem állapodik meg a
nemzeti kisebbségekkel, így a magyarokkal is - mondta. Hozzáfűzte:
ha olyan határozatot, rendeletet hoz az ukrán kormány, hogy
felfüggeszti a törvény végrehajtását a konzultáció végéig, az jó
tárgyalási alap a helyzet megnyugtató rendezéshez.
A külügyminiszter szerint "kommunikációs hadviselés is zajlik",
mert olyan álhíreket próbálnak megjelentetni a sajtóban, hogy
megállapodás született az ügyben, és minden el van rendezve. Azonban
ez nincs így, és az, hogy Ukrajna kitolná az átmeneti időszakot, nem
ér semmit, hiszen akkor ugyanaz a törvény lépne életbe később -
közölte.
Arról is beszélt, hogy a törvény végrehajtására utal, hogy a
világirodalmat már ukránul kellene tanítani szeptembertől, továbbá
körlevelet küldtek az iskoláknak, hogy felmérjék, mennyire beszélnek
ukránul a tanárok.
Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország érdeke a megoldás.
Szerdán megindulhat a konzultáció a kárpátaljai magyarok és az ukrán
kormány között, és Magyarország minden támogatást megad a
kárpátaljai magyaroknak - mondta.