Ünnepélyesen meggyújtották a fényeket Ukrajna újévi fenyőfáján
Kijev, 2017. december 19., kedd (MTI) - Ünnepélyes keretek között meggyújtották kedd este a fényeket Ukrajna újévi fenyőfáján, amelyet Kijev egyik központi terén állítottak fel.
Az ortodox naptár szerinti Mikulás-napon rendezett ünnepségen
jelen volt Vitalij Klicsko főpolgármester és Marina Porosenko, az
ukrán államfő felesége is.
A Zsófia téren felállított fát 3,6 kilométer hosszú fényfüzér
díszíti a 112.ua ukrán hírportál tudósítása szerint.
A téren kiépítettek egy "újévi városkát" is faházikókkal, ahol
édességeket, inni és ennivalókat, valamint szuveníreket árusítanak
egészen január 14-ig. A teret félkörívben a csillagos égboltot
jelképező, 33 kilométer hosszú lámpafüzérrel díszítették fel.
A nyitóünnepségen ukrán zenekarok és énekesek léptek fel a
színpadon, a téli ünnepek végéig összesen 12 koncertet rendeznek.
Idén az ország újévi fenyőfáját december 5-én szállították
Kijevbe a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében lévő
Bohorodcsani erdejéből. A fenyő 28,5 méter magas, koronájának
átmérője eléri a 7 métert. A hatalmas fa több mint 90 éven át állt
az erdőben. A hírek szerint elöregedett, már nem nőtt tovább, ezért
az ünneptől függetlenül is kivágásra volt ítélve.