Választás 2018 - A DK három körzetben is megismételtetné a szavazást
Budapest, 2018. április 25., szerda (MTI) - A Demokratikus Koalíció arra kéri a Nemzeti Választási Bizottságot, hogy ismételtesse meg a szavazást abban a három, ukrán határhoz közeli körzetben, ahová szervezetten szállítottak határon túli kettős állampolgárokat voksolni.
A párt helyettes szóvivője szerdai, budapesti
sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet, hogy az esetet a Kúria is
törvényellenesnek mondta ki. Az "ukrán szavazatvásárlás nem csak
választási csalás, hanem hazaárulás is" - értékelte Rónai Sándor,
aki szerint "bicskanyitogató", hogy a kormány azzal kampányolt, hogy
Magyarország dönt, miközben tömegével szervezete az ukrán
"importszavazókat".
Kérdésre válaszolva úgy becsülte, hogy több ezer ukrán
állampolgárról lehet szó. Hangsúlyozta, hogy 24-25 ezer szavazattal
meg lehetett nyerni egy körzetet. A helyettes szóvivő hozzátette,
nincs kis csalás és nagy csalás, csak csalás van és ahol csalás
történt, ott meg kell ismételni a választást.