Választás 2018 - A Jobbik megreformálná a nyugdíjrendszert, megerősítené az egészségügyi alapellátást
Budapest, 2018. február 18., vasárnap (MTI) - A Jobbik kormányra kerülése esetén megreformálná a nyugdíjrendszert és érdemi finanszírozás-emelést hajtana végre az egészségügyi alapellátásban.
Vona Gábor, a párt elnöke vasárnapi budapesti
sajtótájékoztatóján közölte, hogy a Jobbik áttérne a magyar
indexálásra, amellyel megőriznék a nyugdíjak reálértékét, emellett
differenciált nyugdíjemelést vezetne be. Bevezetné továbbá a
szülőknek adható nyugdíjkiegészítés intézményét és továbbá
lehetőséget adna a férfiaknak is arra, hogy 40 év munkaviszony után
elmehessenek nyugdíjba.
A pártelnök szerint az csak egy kormányzati propaganda, hogy
sikerült megőrizni a nyugdíjak vásárlóértékét. Mint mondta, a
nemzeti bank által megállapított 2,4 százalékos infláció valójában
nem mutatja meg, hogy a legfőbb élelmiszerek ára milyen mértékben
emelkedett. Utóbbiak árnövekedése pedig többszöröse volt az infláció
mértékénél. Jelezte, csak a tojás ára 23 százalékkal drágult az
elmúlt évben. A mostani inflációhoz kötött nyugdíjemelési szisztéma
nem működőképes, nem méltányos és igazságos - hangoztatta.
A Jobbik által bevezetni tervezett magyar indexálás a nyugdíjas
kosárhoz és a reálbérekhez kötné a nyugdíjak éves emelkedésének
mértékét - emelte ki, továbbá a reálbérek emelkedésének 50
százalékát beépítenék a nyugdíjrendszerbe.
Vona Gábor elmondta, hogy a Jobbik differenciált
nyugdíjemelésben gondolkodik, így az alacsonyabb nyugdíjakat
magasabb kulccsal emelné. Emellett bevezetné a szülői
nyugdíjkiegészítés intézményét, vagyis - hasonlóan a civil
szervezeteknek adható szja 1 százalékhoz - a szülők számára
közvetlenül is adható lehetne 1 vagy több százalék az adóalapból.
Vona Gábor kiemelte: ha az egyéb családi adókedvezmények miatt
az adóalap nem teszi lehetővé az egy százalék utalását, akkor az
államnak kell biztosítania ezt a pluszforrást. A pártelnök
megjegyezte, hogy átalakításokkal ugyan, de megtartaná a kormány
által bevezetett családi adókedvezmény intézményét.
A fentieken kívül a Jobbik lehetővé tenné, hogy a férfiak is
elmehessenek 40 éves munkaviszony után nyugdíjba.
A pártelnök az egészségügyre térve közölte: az egészségügyi
alapellátás finanszírozását érdemben kellene növelni, mert jól
látszik, hogy a kormányzati intézkedések ellenére sem vonzó a
háziorvosi pálya. Jelenleg háromszáz betöltetlen háziorvosi praxis
van az országban, vagyis 400 ezer embernek nincs háziorvosa - emelte
ki.
"Értékelhetetlen, amit ezen a területen a kormány tett, ezek
csak tüneti kezelések, nem mentik meg a (alapellátási) rendszert" -
fogalmazott Vona Gábor, hozzátéve, hogy a háziorvosi ellátást meg
kell menteni és a finanszírozás területén érdemi emelés kell.
Ezen kívül a Jobbik lehetővé tenné, hogy ha a háziorvos más
szakvizsgával is rendelkezik, akkor azt gyakorolhassa a praxisában
is, ezáltal is csökkentve a járóbeteg-ellátás terheit - mondta az
ellenzéki pártelnök.