Választás 2018 - Az NVB módosította ügyrendjét, indokolt esetben nőhet a hozzászólások ideje

    Budapest, 2018. február 9., péntek (MTI) - Módosította 2013-ban elfogadott ügyrendjét a Nemzeti Választási Bizottság pénteken, az egyik változás szerint indokolt esetben nőhet a tagok hozzászólási "időkerete".
hirdetés
    Patyi András, a testület elnöke előterjesztőként azt mondta, a bizottság működését segítő módosítások egy részére a tapasztalatok alapján van szükség, egy részét pedig a jogszabályok változása indokolja.

    Mint mondta, a módosítás foglalkozik az NVB sajtó előtti képviseletével, megerősítve, hogy az elnök nyilatkozhat a testület előtt folyamatban lévő, illetve befejezett ügyekről, a bizottság működéséről, adhat tájékoztatást a bizottsági vitáról. Bevezetik ugyanakkor, hogy az elnök felkérésére az elnökhelyettes vagy bármely tag nyilatkozhat és pontosítják a sajtóközlemények kiadásának szabályait is.

    Módosulnak a bizottság mellett titkársági feladatokat ellátó Nemzeti Választási Iroda adminisztrációs feladatai is, és rögzítik a döntés-előkészítés már alkalmazott szabályait is.

    Az elnök elmondta, a módosítás lehetővé teszi, hogy indokolt esetben megnöveljék a hozzászólások számát és idejét.

    Megteremtik a döntés elnapolásának lehetőségét is, ha azt az eljárási határidő megengedi.

    Rögzítik azt is, hogy az ülésről hangfelvétel készül, amelyet a jegyzőkönyv elkészítéséhez használnak, a jegyzőkönyv elkészülte után pedig megsemmisítenek.

    Patyi András elmondta: pontosítják a tag kizárásának szabályait is egy adott ügyből, a pártatlansági követelmény teljesülése érdekében. Külön szabályként bekerül az ügyrendbe, hogy a kizárás előtt az érintett tag is elmondhatja álláspontját.

    Az NVB hét, az Országgyűlés által választott tagja egyhangú döntéssel szavazta meg az ügyrend módosítását, amelyet egységes keretbe foglalnak a 2013-ban elfogadott ügyrenddel és közzéteszik a www.valasztas.hu oldalon.