Választás 2018 - Szél :az LMP-nek fontos a nők és férfiak társadalmi egyenlősége

    Tatabánya, 2018. március 26., hétfő (MTI) - Az LMP kormányra kerülése esetén visszahozná az alaptörvénybe, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér jár, mert a párt számára fontos a nők és férfiak társadalmi egyenlősége - mondta a párt miniszterelnök-jelöltje hétfőn tatabányai sajtótájékoztatóján.
hirdetés
    Szél Bernadett emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor kormánya kivette az általuk Alaptörvénynek nevezett Alkotmányból, hogy a nőknek és a férfiaknak ugyanannyit kell keresnie, ha ugyanazt a munkát végzik.

    A politikus hozzátette, szeretnék elérni, hogy az állami vállalatok nemek szerinti bérkimutatásokat készítsenek, valamint a munkavállalók számára megadnák a jogot, hogy megismerjék munkahelyük bérezési gyakorlatát az adott pozíciókban.

    Szél Bernadett úgy vélte, a bérek felzárkóztatását a közszférában kellene kezdeni, ahol számításaik szerint a munkakörök közel 80 százalékát nők töltik be. "A közalkalmazotti bértáblát a minimálbérhez kell igazítani, és egy 300 milliárd forintos keretből béreket kell emelni" - jelentette ki.

    Az LMP miniszterelnök-jelöltje elmondta, hogy a gyermeket nevelő nők rugalmas foglalkoztatásának formáit járulékkedvezményekkel ösztönöznék, valamint szeretnék elérni, hogy a bölcsődébe járó gyerekek aránya elérje az adott korosztály 33 százalékát, ez a férőhelyek megduplázását jelenti.

    A politikus rámutatott, hogy hatályba kell léptetni az Isztambuli Egyezményt, tenni kell a családon belüli erőszak ellen. Kijelentette, szükség van az áldozatokkal foglalkozó szakemberek képzésére, férőhelybővítésre, valamint áldozatközpontú hatósági és bírósági eljárásokra, valamint a civil szervezetek bevonására.