Vívó-vk - Negyedik a férfi kardcsapat Dakarban
Budapest, 2016. november 6., vasárnap (MTI) - A negyedik helyen végzett a magyar férfi kardválogatott a dakari világkupaversenyen.
A Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Iliász Nikolász, Kossuth Bálint
összeállítású együttes - a hazai sportági szövetség beszámolója
szerint - a negyeddöntőben 45-29-re legyőzte a briteket, majd az
elődöntőben 45-35-re kikapott az olaszoktól, a bronzmérkőzésen pedig
45-28-ra a dél-koreaiaktól.
A szenegáli viadalon - melyen nem indult a még alapozást végző,
kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron, illetve betegség miatt
Szatmári András - a szombaton véget ért egyéni versenyben Decsi
Tamás jutott a legtovább, ő 19. lett.
A női tőrözők a franciaországi St. Maurban léptek pástra, ahol a
Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Mohamed Aida, Pásztor Flóra négyes
nyolcadikként zárt. A magyar csapat a 16 között nyolc tussal,
40-32-re nyert a nagy rivális lengyelek ellen, aztán a
negyeddöntőben kis különbséggel, 45-43-ra kapott ki a későbbi
aranyérmes olaszoktól. Ezután még két vereség következett, előbb a
németektől (32-40), majd a japánoktól (39-45).
Egyéniben Knapek Edina szerepelt a legjobban, aki a 12. helyen
végzett szombaton.