Zaklatási ügyek - Három politikusnő előadásában a Vagina monológok Párizsban
Párizs, 2018. február 18., vasárnap (MTI) - Három politikusnő előadásában lesz látható a Vagina monológok című világhírű mű Párizsban a nemzetközi nőnap előestéjén: Marlene Schiappa, a nők és férfiak egyenjogúságáért felelős államtitkár oldalán Roselyne Bachelot korábbi jobboldali egészségügyi miniszter és Myriam El Khomri, az előző baloldali kormány munkaügyi minisztere lép színpadra március 7-én a Bobino színházban.
Az est bevételét a nők elleni erőszak ellen küzdő egyik
szervezetnek ajánlotta fel a színház.
A Le Journal du Dimanche (JDD) vasárnap megjelenő francia
hetilap tudósítása szerint a próbák már megkezdődtek. "Lenyűgöz a
bátorságuk, mert politikusként kritikákkal kell majd szembesülniük"
- mondta a lapnak Coralie Miller, az előadás rendezője.
A felkérést elsőnként Marlene Schiappa fogadta el, amikor az
államfő feleségét, Brigitte Macront kísérte el a szexuális
erőszakról szóló színházi előadásra. Az államtitkár javasolta
partnerének a két korábbi tárcavezetőt.
"Úgy éreztem, ennek így van értelme. Az ügy meghaladja a
politikai hovatartozásunkat" - mondta a kormánytag, aki fontosnak
tartja, hogy az előadást a jobb- és a baloldal népszerű
politikusnőivel játssza.
"Marlene Schiappa hívott fel. Tíz másodperc alatt igent mondtam"
- hangsúlyozta Myriam El Khomri volt baloldali munkaügyi miniszter.
Roselyne Bachelot-t, Nicolas Sarkozy volt elnök kormányának
egészségügyi tárcavezetőjét pedig a rendező apja, Gérard Miller, a
radikális baloldali kötődéséről ismert pszichoanalitikus kereste meg
azzal, hogy elvállalná-e a szerepet. "Neki mondtam igen, régi
barátom" - mondta Bachelot.
Az előadás napján a vörös díszletben a politikusnők fekete ruhát
fognak viselnek, amelyen egy apró jel fog utalni a vér vörös színére.
"Mindez része a tárcavezetői munkámnak. Edouard Philippe
kormányfő a feladataim közé sorolta a kulturális küzdelmet is" -
mondta Marlene Schiappa, aki nem fél a kritikáktól. "Akik nem
szerettek minket, továbbra se fognak szeretni" - tette hozzá.
Az amerikai Eve Ensler női szexualitásról szóló darabját
1996-ban mutatták be a Broadway-n, azóta nagy sikerrel játsszák
világszerte, több mint ötven nyelvre fordították le.