A belga hatóságok aggódnak kínai diákok esetleges kémtevékenysége miatt

    Brüsszel, 2020. július 2., csütörtök (MTI) - A belga hatóságok aggodalma szerint fennáll annak kockázata, hogy az országban nemzetvédelmi technológiát tanuló kínai diákok kémtevékenységet folytatnak, és átadják Belgiumban szerzett tudásukat a kínai hadseregnek - jelentették csütörtökön a helyi lapok.
hirdetés
    A kockázatról a belga hírszerzési és nemzetbiztonsági hatóság tett említést évi jelentésében. A jelentés szerint, a belga egyetemeken több tucat kínai kém tevékenykedik, akik jelentős károkat okoznak az ország szellemi tulajdonában, és negatív hatással lehetnek a nemzeti kutatás finanszírozására is. A probléma kezelése érdekében a hatóság figyelemfelhívó programot hozott létre, amelynek segítségével a tudományos közösség jobban megvédheti kutatásait és innovációit. Pascal Pétry, a szervezet igazgatója a sajtónak adott interjújában elmondta, hogy a kínai állam fiatal kutatókat küld a tudományforrások közelébe, majd megjutalmazza őket, ha hasznos információval térnek haza. Hangsúlyozta azonban, hogy a folyamatokat nehéz ellenőrizni, mivel az egyetemek nyitottak, és hisznek a tudás megosztásában. Hozzátette azt is, hogy Belgium kedvelt célpontja lett a kínai hallgatóknak, mivel az ország ad helyet az Európai Unió legfontosabb intézményeinek. Továbbá hangsúlyozta azt is, hogy Belgium demokratikus állam ezért, "természetesen hivatalosan nem szűrhetik" a Kínából érkező diákokat, de megjegyezte, hogy "bizonyos országokból érkező diákok különös figyelemben részesülnek".