A GB amp; Partners az európai kockázati tőkealap-kezelők elitjének új tagja

    Budapest, 2019. augusztus 21., szerda (MTI) - A GB  Partners első magyar kockázati tőke társaságként két nemzetközi befektetési alapkezelő támogatásával csatlakozott az Európai Venture Capital Szövetséghez, az Invest Europe-hoz, így teljes jogú tagjává vált az európai kockázati tőke alapok elitjének - közölte a GB  Partners szerdán az MTI-vel.
hirdetés
    A közlemény szerint a közel 76 milliárd forintot kezelő GB  Partners a közép-európai régióban meghatározó szereplővé kíván válni a következő években, hiszen olyan sikertörténetek fűződnek a nevéhez, mint a Nanushka, a RotaChrom világméretű terjeszkedése vagy a Cyber Services nemzetközi elismerése. Úgy vélik, itt az ideje, hogy a portfolió cégeken túl a GB  Partners is átlépje az ország határait, és e folyamat fontos lépése, hogy bekerült a szövetség teljes jogú tagjai közé. A társaság szerint ez nemcsak GB  Partners, de a teljes hazai befektetési szektor számára jelentős mérföldkő. Hangsúlyozták, hogy a teljes jogú tagság megszerzéséhez szigorú nemzetközi iparági és szakmai működési szabványoknak és előírásoknak kellett megfelelni, és szükség volt két Invest Europe-tag ajánlása is. Egy amerikai és egy francia befektetési alapkezelő gondolta úgy, hogy a GB  Partnersnek is helye van az európai kockázati tőke alapok elitjében. Az összesen több, mint 140 milliárd dollárt kezelő társaságok voltak azok, akik ajánlották a GB  Partners felvételét az Invest Europe teljes jogú tagjai közé - olvasható a közleményben. Az Invest Europe a hivatalos szakmai képviseleti szerve nemcsak az európai private equtiy, venture capital, illetve infrastruktúra-befektetési szektor szereplőinek, hanem szakmai befektetőknek is. Az 1983-ban alapított szervezetnek 600 teljes jogú tagja van és a szektor érdekképviseletén túl feladata az iparági normák folyamatos fejlesztése és az átlátható, transzparens műkődési keretek kialakítása és megőrzése.